Boros Lajos elmúlt napjai aggodalommal teltek, ugyanis két unokája nemrégiben átesett a kötelező koronavírus-teszten.
Veszélyeztettnek számít
Boros Lajos korából adódóan, valamint egészségügyi szempontból is veszélyeztetettnek számít a koronavírus-járvány idején. Nemrég egy szívműtéten is átesett.
Mindenkit arra kér, hogy legyen óvatos
„Ez a koronavírus egy globális katasztrófa, most nem szabad megjátszani a vagányt, hiszen még mindig nem tudjuk, mivel is állunk szemben. Minden előírást nagyon szigorúan be kell tartani – mondta a Ripostnak Boros.
Unokáit letesztelték
„A két unokámnak kötelező a teszt az iskolában, néhány napja kaptuk meg az eredményt.”
Negatívak lettek
„Szerencsére negatív, ezért egy kicsit most fellélegeztem, de még mindig nem vagyok teljesen nyugodt a járványhelyzettel kapcsolatban” – folytatta a Ripostnak.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Koronavírus miatt kórházba került a népszerű operaénekes, Rost Andrea
Több előadás is elmarad
Boros Lajosnak több előadása is lett volna a Dumaszínházban, ám járványhelyzet miatt csak egyet tudnak megtartani.
Bochkor Gábor is a teszteredményre vár
A LikeNews is megírta, hogy Boros Lajos egykori műsorvezető társa Bochkor Gábor is a koronavírus-tesztjének eredményére vár. A rádiós gyorstesztje negatív lett, ám a PCR-teszt eredménye csak holnapra lesz kész.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Miskolci gyilkosság: kézen fogva sétáltak a pályaudvar peronján, majd szerelmeskedték, után elvágta a nő torkát a férfi
- “Fejvesztve menekültek a gyerekek” – Letépte egy kisfiú ujjait a játék Dunakeszin a majálison, mentők vitték kórházba a gyermeket
- „Beszálltam az anyósülésre és hátranéztem. És akkor láttam, hogy már nem lélegzik” – sokkolóval bántalmazták és éheztették a rabszolgaként tartó piliscsévi asszonyt
- „Még közel van a tragédia, így elég hullámzó az állapotunk” – megszólalt a martonvásári repülőkatasztrófa 26 éves áldozatának édesanyja
- Végrehajtás alá volt két fővárosi kórházat a NAV, a múlt héten egy beszállító inkasszózta az egyik intézmény számláját: a ÖKFŐ szerint nincs baj
Kiemelt kép: Boros Lajos