Nem bírja erővel a temetési készülődést az az édesanya. akinek két kislánya halt meg Kecskemét közelében egy vonatbalesetben. Az autót a nagymama vezette, ki a sínekre hajtott. Az asszony túlélte a tragédiát.

Élete legpokolibb időszakát éli Farkas Rozália, aki egy borzalmas vonatbalesetben egyetlen pillanat alatt vesztette el két kislányát. 

A gyászoló édesanya lelkileg egyre rosszabb állapotban van, a gyerekei temetésétől pedig egyenesen retteg. Niki (†8) és Szandra (†11) apai nagymamájukkal éppen az édesapjukhoz tartottak, amikor eddig tisztázatlan okokból az idős nő az autójával nem állt meg egy vasúti átjárónál, noha a jelzőlámpa az eddigi vizsgálatok szerint pirosat mutatott. Az autó abban a pillanatban ért a sínekre, amikor a száguldó InterCity is, így a tragédia elkerülhetetlen volt. A két kislány azonnal meghalt, a nagymama azonban túlélte az ütközést.

A LikeNews.hu cikkeit a balesetről ide kattintva tudod elérni.

„Rettentő rossz állapotban vagyok, amióta elvesztettem Nikit és Szandrát. Amikor megtudtam, mi történt velük, szerintem egy ideig fel sem fogtam. De a napok múlásával egyre jobban zuhantam bele a fájdalomba. Ahogy közeledik a temetés, úgy fogy az erőm. Persze, közben tudom, hogy tartani kell magamat, hiszen van még hat gyermekem, akiknek szükségük van rám. A temetéssel kapcsolatban senkinek nem kívánom, hogy a gyereke végső búcsúztatásához kelljen papírokat beszerezni vagy kiválasztani a koporsót.” – mondta sírva a Blikknek Farkas Rozália.

„Még nem volt erőm a lányok nagymamájával beszélni, talán majd később erre is képes leszek. Engem még nem keresett meg.” – tette hozzá a gyászoló édesanya.

Mivel a lányok szülei már nem éltek együtt, a gyerekek hétvégente látogatták az édesapjukat. A tragédia előtt is ott voltak. Vasárnap reggel a nagymama kedveskedni akart nekik, ezért hárman elmentek a kisboltba. Már hazafelé tartottak, amikor Erzsébet a sínekre hajtott.

Az édesapa nem érti, mi történhetett az édesanyjával a vasúti átjáró előtt.

„Sokáig nem vezetett, nemrégiben azonban újra érvényesítette a jogosítványát. Körültekintő és megbízható volt a volánnál. A kocsi is rendben volt. Több barátom is jelezte, hogy abban a kereszteződésben a fénysorompó néha összevissza jelez. Nem tudom, akkor is ez történt-e. Az én két tüneményes kislányomat sajnos már semmi sem hozza vissza.” – mondta az édesapa.

A két kislányt március 3-án temetik.

Így segíthet

A család nehéz anyagi helyzetben van. Aki szeretne segíteni, erre a bankszámlaszámra utalhat: 10700103-08056902-51100005, CIB Bank

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a balesetről – Forrás: MTI/Donka Ferenc