Site icon LikeNews

„Alapból azt feltételezi, hogy átakarják verni” – meglepő dolgokat árult el Tóth Andi volt menedzsere

Tóth Andi korábban többször is elmondta, hogy azért nincs menedzsere, mert eddig valamennyien csak meglopták. Most az énekesnő egy korábbi menedzsere, Spaics Igor is megszólalt.

Meglopták

Andi korábban a Borsnak is azt mondta, hogy a menedzserek nemhogy segítették, de az utolsó bőrt is lehúzták róla. „Az ember próbálkozik a harmadik, negyedik, ötödik menedzsmenttel is, de amikor rájön, hogy a legtöbb a fizetése nyolcvan százalékát lenyúlja, és ott tart, hogy se munkája, se pénze, hogy az albérletét fizesse, akkor lépnie kell – mondta az énekesnő. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezt mondta a volt menedzsere

Spaics Igor, marketing-reklám és média szakember a Bors megkeresésére szólalt meg. „Andit 2016-ban ismertem meg, az akkori A Dalban Berkes Olivér menedzsere voltam, együtt kerestük meg Andit, hogy van-e kedve duettet énekelni” – mondta a szakember.

Bizalmatlan

„A közös munkánk jól indult, bár még mielőtt szerződtünk, javasoltam neki, hogy nézzen körül a “menedzserpiacon”, és úgy válasszon engem, ha ezek alapján is engem akar, de közölte, ő nem keres mást, velem képzeli el a szakmai jövőjét. Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nehéz lesz vele együtt dolgozni” – mondta Spaics, aki hozzátette, hogy Andi akár túl határozott is és nem hallgat az idősebbre, a tapasztaltabbra, sem a szakmára. „Emellett rendkívül bizalmatlan, alapból azt feltételezi, hogy át akarják verni. Pedig nem kevés jó ember volt körülötte, senki sem akarta a -szavaival élve- „lehúzni” – nyilatkozta a lapnak Spaics Igor.

Saját maga ellensége

A menedzser szerint Andi a saját maga ellensége és amit csinál az nem tudatos, hanem ösztönös, de így nagyon nehéz lesz egy stabil karrier kiépíteni. Ennek ellenére Spaics azt kívánja Andinak, hogy sikerüljön az álmait valóra váltania.

Tóth Andi is elkapta a koronavírust

Tóth Andi egy az Instagram oldalára feltöltött sztoriban tudatta, hogy bizony őt is utolérte a covid, ugyanis pozitív lett a koronavírus tesztje. Andi a sztoriban egy gyorstesztet is megmutatott, ami negatív eredményt hozott, de azt PCR teszt eredménye is látszik a kamerán, amin egyértelműen látszik, hogy pozitív lett az eredmény. 

Egyelőre nem tudni, milyen állapotban van

Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy Andit mennyire viseli meg a betegség, van-e láza vagy bármilyen egyéb fájdalma.

Szabó Ádám is koronavírusos

Mint ismert tegnap Andi volt kedveséről, Szabó Ádámról derült ki, hogy covidos. Mint megírtuk az énekes szintén a közösségi oldalán tudatta, hogy ő is megfertőződött a betegséggel.

Fájdalmai vannak

A fiatal zenész a bejegyzésében arról is beszél, hogy jól van, a hátában és a hasában érez eső, égető fájdalmat és köhög, de szerencsére csupán ennyi. “Viszont kérlek Titeket, hogy akik ezt a vírust nehezebben vészelik át és sokkal rosszabb állapotban vannak, nekik szurkoljunk és kívánjunk nekik nagyon sok erőt és kitartást!” – hangsúlyozza Ádám. IDE KAPCSOLÓDIK: Aggódnak a rajongók Szabó Ádámért: Vajon mi az oka annak, hogy ilyen sokat beteg?

Egy fiatal zenésztársa koronavírusban hunyt el

Mint arról a LikeNews.hu hírportál is beszámolt, hogy  az énekes egy zenésztársa nagyon fiatalon 28 évesen hunyt el koronavírusban. Ádám korábban a Borsnak monda el, hogy fiatal barátjának semmiféle alapbetegsége nem volt.

Gyenge volt az immunrendszere

“Szegénynek gyenge volt az immunrendszere, és nem bírta a teste a fertőzést” – nyilatkozta akkor Ádám. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tóth Andi – Forrás: Backstage Portré, Gájer Bálint műsora

Exit mobile version