Egy átlagos családnak 300 ezer forintba kerül egy alap balatoni nyaralás. A legtöbb településen nincs szabadstrand, mindenhol fizetni kell. A DK most törvényt módosítana, hogy ismét minden balatoni településen kötelező legyen szabadstrandot kialakítani.

Törvénymódosítást kezdeményez a Demokratikus Koalíció azért, hogy minden balatoni településnek ki kelljen jelölnie a területén ingyenesen használható szabadstrandot.

Arató Gergely, a DK képviselője szerint az átlagos magyar családoknak idén még nehezebb lesz eljutni a Balatonra, mint a korábbi években.

Azt mondta: sajtóinformációk alapján tavaly is már 300 ezer forintba került egy minden luxust nélkülöző balatoni nyaralás egy négyszemélyes család számára, de idén ez még drágább lesz.

Felmérések szerint tízből csak négy magyar család engedheti meg magának a balatoni nyaralást – jegyezte meg.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyre több szabadstrandot – köztük európai uniós forrásból felújítottakat – minősítenek át fizetőssé, és megjegyezte, hogy “rohamosan nő” a strandbelépők ára.

A Balaton “közös kincsünk”, minden polgárnak lehetővé kell tenni, hogy hozzáférjen a tóhoz, hogy ott pihenhessen, nyaralhasson – mondta a képviselő.

Képek: LikeNews International