A minden hájjal megkent ügyvédnő annyira haragudott egy rokonának a férjére, hogy 70 ezer eurót akart fizetni azért, hogy megöljék a férfit. A bérgyilkos azonban rögzítette a beszélgetésüket és eladta a felvételt az áldozatnak, akit szintén átvert a bérgyilkos, mert a pénzt felvette tőle, de a felvételt nem adta át neki. Ezt követően jött képbe a rendőrség.

Unokatestvére élettársát akarta megöletni

A vádirat szerint egy 47 éves, ügyvédként dolgozó nő 2017-ben elhatározta, hogy valakit felbérel arra, hogy ölje meg unokatestvére élettársát, mivel az unokatestvére párkapcsolata erősen megromlott.

Rokonára kente az ötletet

Az ügyvéd ezt a tervét megosztotta az ismerőseivel, egy 45 és egy 51 éves férfival, ám úgy adta elő, hogy a bérgyilkost az unokatestvére apja keresi, az ügyvéd maga csak a ,,kivitelezésben” segít.

Ál-bérgyilkost kerestek a segítők

Az ügyvéd két ismerőse elhatározta, hogy találnak egy ál-bérgyilkost, így jutva jogtalan haszonhoz. A két férfi a csalási szándékba bevont egy horvát és két további magyar férfit. 

Horvátországban tárgyaltak

Az ügyvéddel 2017 júniusában Horvátországba utaztak, ahol elsőnek a magát a ,,szerb bérgyilkos főnökének” kiadó horvát társukkal, majd az egyik magyar állampolgárral tárgyaltak, aki azt hitette el magáról, hogy ő a bérgyilkos.

70 ezer eurót kértek

Az ügyvéd a ,,Papaként” bemutatkozó horvát állampolgárnak 70 ezer euró megfizetését vállalta az ölési cselekmény végrehajtásáért, amelyből 15 ezer eurót előlegként kellett volna megfizetnie. Az egyeztetés eredménye az volt, hogy a megbízás megtörtént, ám az ügyvéd csak későbbre vállalta az előleg kifizetését.

Hangfelvétel készült

A csalók a találkozókról hangfelvételt készítettek. Ezzel elsőnek az ügyvédtől kísérelték meg kicsalni az előleget, mondván, a megbízás teljesítését megkezdték, és ha az ügyvéd nem fizet, a megölni tervezett személyhez fordulnak.

A célszemélyt is megkeresték

Mivel nem jártak eredménnyel, elálltak ettől a szándékuktól és a célpontként megjelölt személyt keresték meg, akitől – a hangfelvétel átadását ígérve neki – 3500 eurót csaltak ki, ám a felvételt nem adták át.

Vádat emeltek ellene

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a cselekményeket felderítették. A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben emberölés előkészületének bűntette, az 5 férfi ellen nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Letöltendő börtönt kér az ügyész

Az ügyészség a nővel és 4, büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, 1 férfival szemben, aki büntetlen előéletű, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, emellett a csalással vádolt személyeknél pénzbüntetést indítványozott.

Kiemelt kép: illusztráció