A koronavírus-járvány miatt kiürültek a repülőterek, a járatok nagy részét törölni kellett, ilyen esetben pedig visszajár a repülőjegy ára az utasnak. Most viszont utólag engednék a légitársaságoknak, hogy nem kell visszafizetni az a jegy árát. A cégek nyomására most már 12 uniós tagország lobbizik azért, hogy változtassák meg azt a szabályozást, amely kötelezővé teszi a pénz visszaadását, ha az utas ezt választja.

A változást szorgalmazók érve, hogy a jelenleg hatályos utasjogi szabály készítésekor nem volt előre látható a mostani válság és annak a légiközlekedésre gyakorolt hatása. Ez igaz, de az is, hogy az utas nem kapta meg a kifizetett szolgáltatást, a visszamenőleges törvénymódosítás meg elég távol áll az EU alapelveitől – írja az okosutas.hu.

A következő 12 ország állt bele a dologba és adott ki közös közleményt: Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Franciaország, Görögország, Írország, Lettország, Málta, Hollandia, Lengyelország és Portugália.

A légitársaságok az utóbbi időben mindent megtettek, hogy az utasoknak ne kelljen visszafizetni a jegy árát. A legtöbb légitársaság az átfoglalást és a csak az adott légitársaságnál felhasználható kuponra cserélést lehetővé teszi, de ha valaki a pénzét szeretné visszakapni, akkor nagyon hosszú ügyintézéssel kell számolnia.

A légitársaságok számára létfontosságú, hogy a pénz náluk maradjon, mert ha kifizetik az utasokat, sokkal rövidebb időt bírnak csak ki, mielőtt kifutnak a készpénzből és csődbe mennek. Ezért vállalva a szabálysértés következményét, inkább nem adják vissza a pénzt.

Kiemelt kép: illusztráció