Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Balhé az egyházban: bizonyos meleg szolgáltatásért fizetett egy helyi férfinak az egyik atya, majd azt kérte a püspöktől, hogy helyezze át máshová, mert üldözik a cigányok

„Tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hogy megnyugodjanak a kedélyek” – kezdi minapi, püspök- és érsektársainak írt levelét Bábel Balázs. A Válasz Online birtokába került szövegben a Bese Gergő-sztori, valamint a már ismert molesztálási ügyek mellett egy teljesen új történet is szerepel. Mint a kalocsa-kecskeméti érsek írja, egy pap esetében felmerült, hogy fizetett bizonyos meleg szolgáltatásokért. Pár hónapon belül ez már a negyedik botrány a katolikus egyházban. Áthelyezését kérte Bábel Balázs a levelében egy eddig a nyilvánosság előtt nem ismert, újabb esetet is említ, amelyhez köze volt Tóth Tamás MKPK-titkárnak és az egyházmegyének is. Mint írja, “B. R. 2020-ban egy […]

Olvass tovább

Balhé a komáromi technikumban: az igazgatóval közösült az egyik osztályteremben a diáklány, a takarítónő nyitott rájuk

Amint arról a napokban beszámoltunk, pár hete a Redditen kezdett el terjedni annak a híre, hogy az egyik komáromi iskolában óriási botrány van. Ugyanis kiderült, hogy az igazgató éppen egy diáklánnyal közösült az egyik osztályteremben, amikor a takarítónő rájuk nyitott. Óriási botrány lett az intézményben, a diákokat kihallgatták, állítólag meg is fenyegették őket, hogy ne beszéljenek az ügyről senkinek. Rendőrségi nyomozás folyik, az igazgató pedig távozik posztjáról.  Sokat beszélgettek  Állítólag a diáklány azért szakított korábbi kedvesével, mert a pedagógus elcsavarta a fejét: sokat beszélgettek a szünetekben és az interneten. A vonzalom végül szárba szökkent, az iskola egyik osztálytermében beteljesedett a szerelem. […]

Olvass tovább

Fegyveres akcióra készülhetett egy fiatalokból álló csoport október 23-án: egy mátyásföldi sörözőnél csapott le rájuk a TEK

Egy október 23-ára szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztette a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés nagyjából két hete – tudta meg diplomáciai forrásokból a Telex. A hírportál úgy tudja, az amerikai titkosszolgálat olyan operatív eszközökkel megszerzett információkkal látta el a magyar szerveket, amelyek arra utaltak, hogy bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek az 1956-os szabadságharc évfordulóján. Akció a sörözőben Bár hivatalosan még nem erősítették meg, de a Telex értesülése szerint a hétvégén a Terrorelhárítási Központ fél tucat fiatalt őrizetbe vett egy budapesti, 16. kerületi sörözőben. A rajtaütés során fiúkat és lányokat is előállítottak.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred […]

Olvass tovább

Meghalt a férfi, akire ráesett egy betondarab a debreceni társasházról

Elhunyt a debreceni kórházban az a férfi, akire még október 18-án esett betondarab egy társasházról a Holló János utcában. Az idős férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem tudták megmenteni az életét.  Betondarab esett egy férfira Bejelentés érkezett a rendőrségre október 18-án 11 óra körül arról, hogy betondarab zuhant egy járókelőre egy épület erkélyéről a Holló János utcán. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatot gyűjtöttek, és a beszerzett információk alapján idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülményt nem állapítottak meg. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket Súlyos sérüléseket szenvedett Az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztálya akkor azt közölte, az eset […]

Olvass tovább

„Megöllek, levágom a fejed” – durván megfenyegette és bántalmazta párját az agresszív férfi

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 54 éves férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és 2 rendbeli zsarolás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A férfi durván megfenyegette párját, illetve bántalmazta.   Megütötte a nőt Az 54 éves férfi 2024. július 8-án, a kora esti órákban, előzetes szóváltás során a sértettre kiáltott „Hogy beszélsz velem? Megöllek!”, majd ezt követően ököllel, nagy erővel megütötte a nő arcát, melynek következtében az asszony szája felrepedt és vérezni kezdett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket A földre teperte Ezután a […]

Olvass tovább