Emilio és a Dancing with the Stars-os táncpartnere, Tóth Orsolya a SlágerTV Drága Családom című műsorában szólaltak meg.

A tánc szerelmese lett

A zenész elárulta, hogy a műsor óta beleszeretett a táncba, így amikor csak teheti táncra perdül, valamint már a családjának is átadta a rajongását. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Vidámabbá teszi

Emilio a műsorban elmondta, hogy még többet mosolyog, amióta táncol.

„Annyira sokat köszönhetek a táncnak. Alapvetően sem vagyok egy szomorú, depressziós típus, de amióta a tánc az életem része lett, még inkább mosolyra húzódik a szám. Meghallok egy pörgősebb dalt, aztán már táncolnék is” – mesélte az énekes.

Még mindig közel állnak egymáshoz Orsival

A zenész azt is elárulta, hogy habár a műsor véget ért, de ő és egykori táncpartnere Tóth Orsi még mindig közel állnak egymáshoz, valamint el fog járni a táncművész óráira is, hogy tovább fejlődjön. A táncórákba Emilio felesége, Tina és kislánya is csatlakozik majd – írja a Blikk.

Gabriela Spanicról meglepő dolgot árultak el

Az egykori táncospár úgy tudja, hogy Gabriela Spanic, aki szintén a Dancing with the Stars-ban táncolt, sőt a sorozatsztár a döntőig eldobogott akár vissza is térhet hazánkba.

„Évekig Spanyolországban éltem, táncot tanítottam, így remekül megértettük egymást Gabyval. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, karácsonykor is váltottunk üzeneteket. Nagyon szeretett itt lenni, azt mondta, 36 éves pályafutása során sehol nem kapott ennyi kedvességet, segítőkészséget, szeretetet, mint itt, nálunk. Tervezi, hogy visszatér Magyarországra” – mondta Tóth Orsi.

Gabriela Spanic/ Fotó: TV2

Emilio az otthonában is vendégül látná

A zenész az otthonában is vendégül szeretné látni a színésznőt, amint visszatér hazánkba.

„Gabyval a valláson keresztül kapcsolódtunk össze, ő is mélyen hívő. Orsika nagy segítségünkre volt a tolmácsolásban. Szeretettel gondolok Gabriela Spanicra, aki világsztár létére egy kedves, közvetlen, allűröktől mentes, csupaszív nő. Sokat jelent, hogy megajándékozott egy Bibliával, amit nagy becsben tartok. Alig várom, hogy ismét Magyarországon legyen és vendégül láthassam az otthonunkban. Olyan vendéglátásban és ételekben lesz része, hogy talán vissza se akar majd térni a tengerentúlra” – mondta Emilio.

Táncpartnerével utazott Mexikóba

A LikeNews is megírta, hogy decemberben Gabriela Spanic a táncpartnerével Andrei Mangrával utazott vissza Mexikóba.

Második helyezettek lettek

Gaby és Andrei a Dancing with the Starsban második helyezést értek el, az első helyen ugyanis a nézők szavazatati alapján Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan végzett. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Emilio, Sláger TV