Országszerte már több mint száz alkalommal riasztották a tűzoltókat kedd kora délutánig a vihar okozta károk miatt, ám személyi sérülés szerencsére nem történt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tájékoztatás szerint, elsősorban kidőlt fák, leszakadt ágak miatt kérték a tűzoltók segítségét, de több helyen a villamos vezetékek is leszakadtak. A legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Győr-Moson-Soporon, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, de a fővárosban és annak környékén is jelentős feladatokat ad a viharos erejű szél – tették hozzá.

Tolna megyében a 65-ös úton szeles időben egy Opel vezetője egy kamion előzésébe kezdett, de előzés közben a nagy szélben nekicsapódott a teherautónak. A kamionos félrerántotta a kormányt, és mindkét jármű az árokba hajtott. A balesetben senki nem sérült meg!

Felborult autó a 65-ös úton – Forrás: Facebook/Tolna MRFK

Sopronban egy autót, Győrben pedig három autót rongáltak meg lezuhanó faágak. Veszprém térségében a 8-as főúton több helyen közlekedési lámpákat szakított  le a vihar, a pápai Türr István Gimnázium tetejét pedig megbontotta az erős szél.

Továbbá több fa kidőlt a vihar következtében Veszprémben, Pápán, Cseszneken, Olaszfalu térségében, Nemesszalókon, Balatonrendesen és Balatonfüreden. Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán, szintén egy kidőlt fához riasztották a tűzoltókat, Dad településen pedig egy fa elektromos vezetékre dőlt.

Csákvárnál a nagy szélben felborult egy teherautó – Forrás: Facebook/Balesetinfó

A fővárosban is károkat okozott a szél

Budapest II. kerületében, a Zsolt fejedelem utcában egy fa és egy oszlop dőlt rá egy személyautóra, a XVI. kerületben, a Thököly utcában egy fa vezetékre dőlt, a XI. kerületi Mezőkövesd úton pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert egy fa személyautóra, kerítésre, illetve közvilágítási vezetékre dőlt. A III. kerületben, a K-Hídnál és a Nánási úton is kidőlt fa akadályozta a forgalmat, XIII. kerületben, a Dráva utcában egy épület tűzfaláról pedig téglák hullottak a kövezetre – sorolták.

Figyelmeztetést adott ki a Főpolgármesteri Hivatal

Ebben a helyzetben a katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

Figyelmeztetést adott ki a Főpolgármesteri Hivatal is a viharos időjárás miatt. Mint írják, keddre az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, vagyis Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát is.

Ebben a helyzetben Budapest vezetése kéri a fővárosiakat, hogy mind gyalogosan, mind gépjárművel fokozott figyelemmel közlekedjenek, illetve a leszakadó ágak, hulló cserepek miatt körültekintően válasszanak parkolóhelyet.

Továbbá fokozott óvatosságra van szükségük a mozgásukban korlátozottaknak, az időseknek és a kisgyermekkel közlekedőknek is. Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság folyamatos kapcsolatban van az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal – tartalmazza a közlemény.

Kiemelt kép: Felborult teherautó Badacsony mellett, Lesencetomajnál – Forrás: Facebook/baleset-megelőzés