Valentin-napon virágot kapott a párjától majd ezt követően boltba indult a sárkeresztúri anya, ám mire hazaért az ajtót zárva találta. Ezt követően benézett az ablakon s mint mondja az elé táruló képet soha nem fogja tudni majd kitörölni az emlékezetéből. Ugyanis a párja felfoghatatlan szörnyűséget művel a saját kislányával.

7 éves kislányával fajtalankodott

R. Ferenc ugyanis a mindössze 7 éves kislányával fajtalankodott miközben a másik két gyermeke a szomszéd ágyon feküdt, írja a Bors. Az édesanya a boltból hazaérve buktatta le a perverz férfit, aki ezt követően elmenekült, azóta is ismeretlen helyen tartózkodik, írja a lap, akik az otthonukban keresték fel a traumákat átélt családot. A férfiről kiderült, hogy a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene, továbbá felkerült a TOP 50-es keresett bűnözők listájára is.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A pár 8 éve ismerkedett meg

Anita és Ferenc nyolc évvel ezelőtt ismerkedtek meg az interneten, azóta három közös gyermekük született. Valentina 7, Ferenc 6, míg Kristóf 4 éves. “Este fél 7-kor mentem el otthonról múlt vasárnap, a párom pedig egyedül maradt otthon a gyerekekkel. Fél órával később értem haza, de a bejárati ajtót már zárva találtam. Amikor az ablakot eltakaró fapalettát félrehajtottam, megláttam, hogy Feri a kislányunkkal fajtalankodott. Bedörömböltem, erre ő azonnal felpattant és kinyitotta az ajtót” elevenítette fel a szörnyű pillanatokat az asszony a lapnak.

Meg akarta erőszakolni

Az anyuka azt is elmondta, hogy éppen azelőtt fürdette le a kislányát mielőtt elindult a boltba, amikor pedig benézett az ablakon azt látta, hogy a kicsin csak fehérnemű és egy póló van. A párja nadrágja pedig teljesen le volt tolva, egyértelműen meg akarta erőszakolni a kislányt. A dologban az a legszürreálisabb, hogy Ferenc mindezeket megelőzően még virágot vitt a párjának Valentin-nap alkalmából, a lányának pedig egy szívecskét is hozott.

FRISS! Szabályos hajsza folyik a fenyegető felkutatására – Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt, aki Müller Cecília életére tört, de vajon ki lehetett az?

Az anya számon kérte a férfit

Amikor az asszony a házba ért azonnal számon kérte a férfit, aki kínos magyarázkodásba kezdett. Próbálta bizonygatni, hogy nem csinált semmit, csak a kislány kérdezősködött. Válaszul erre Anita azt felelte, hogy látott mindent és azonnal hívja a rendőrséget. Erre a 45 éves férfi felpattan a biciklijére és szó szerint kereket oldott, azóta sem találják.

Fenyegetések

‘Ha valóban nem csinált semmit, nem szökött volna el a rendőrök elől. Egyébként azt hihette, hogy csak később fogok haza érni, mert ilyenkor be szoktam ugrani a szüleimhez, de ezúttal rossz érzésem támadt és siettem. Megdöbbentő, hogy őt az sem zavarta, hogy a fiúk a szomszéd ágyon tartózkodnak. Azóta kiderült, hogy őket is megfenyegette. A kislányunknak pedig azt mondja, levágja a fejét, ha beszélne a történekről” – mondta a lapnak Anita.

Kihallgatták a gyerekeket is

Azóta a rendőrök – a legkisebb gyermek kivételével – kihallgatták a testvéreket, akik részletesen beszámoltak a borzalmakról. A nyomozók hajtóvadászatot indítottak, mindent megtesznek, hogy előkerítsék a férfit.

A rendőrség nyomoz

A lap megkereste a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik közölték, hogy tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzése vagy végeztetése miatt rendeltek el nyomozást. Az eljárás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem adtak.

A kislány teljesen magába fordult

Az édesanya elmondása szerint az elmúlt években nem utalt arra semmi, hogy a férje ilyesmire képes. Az eset óta a két fiú jár óvodába, ám a kislányt még nem engedte iskolába. Ő sokkot kapott, azóta nem igazán kommunikál senkivel, pedig korább életvidám volt, de most teljesen magába zárkózott. Azt egyelőre nem tudni, hogy korábban is előfordult-e már hasonló vagy ez volt az első eset.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Police