Ahogyan arról a LikeNews is hírt adott tegnap délután balesetet szenvedett Budapest belvárosában Vitray Tamás. A karambol a főváros 6. kerületében történt, a Szív utcából kifele menet, ahol egy szabálytalanul közlekedő volvos és egy Audi ütközött. Mint megírtuk a Volvot, a 88 éves Vitray Tamás, egykori televíziós vezette.

A baleset részleteiről a BudapestKörnyéke agglomerációs hírportál számolt be, mint írták baleset történt Budapest 6. kerületében, a Szív utcában, ahol egy Volvo és egy Audi ütközött össze egymással. A helyszínen tartózkodó tudósító arról tájékoztatta lapot, hogy a a 6. kerületben, a Szív utcában egy Volvo SUV haladt az Andrássy út felé. A kocsit egy férfi vezette. A BPK tudósítójának közlése szerint a Volvo közlekedett szabálytalanul. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kapcsolódó:

Szabálytalanul akart a főútra hajtani

Mint írták az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul át akart hajtani a főúton, a záróvonal ellenére, a Hősök tere felől, a belső sávban viszont éppen akkor ért oda egy hölgy által vezetett Audi, amely vélhetően még a Kodály köröndnél zöldet kapott, így lendületből belecsapódott a Volvoba.

A Volvot Vitray Tamás vezette

Az Origo információi szerint a Volvot a 88 éves Vitray Tamás vezette, aki a lapnak megerősítette, hogy balesete volt.

A Volvo kereke kiszakadt

Az ütközés hatására az Audi jobbra, egy kandelábernek vágódott, a Volvo pedig vagy 100 métert csúszott az Oktogon irányába, a szemközti oldalon, miközben a jobb első kereke kiszakadt és 3 sávon plusz a szervizúton átrepülve pont két parkoló autó között landolt. Szerencsére a járdán senkit sem talált el az alkatrész.

Durva felvétel a helyszínről:

A képhez tartozó alt jellemző üres; baleset-budapest-szivutca-bpk-5-1024x576.jpg a fájlnév
A Volvo 100 méter csúszott az Oktogon irányába /Fotó: Gombkötő Krisztián

Fotó a baleset helyszínéről:

A képhez tartozó alt jellemző üres; baleset-budapest-szivutca-bpk-2.jpg a fájlnév
Az Audi egy kandelábernek vágódott /Fotó: Gombkötő Krisztián

Ezt mondta az egykori televíziós

“Összeütköztem egy másik autóval, de nincs személyi sérülés” – majd hozzátette, hogy nincs a másik autó egy nő vezette, állítása szerint személyi sérülés nem történt.

Ilyen állapotban van most az egykori tévés

Vitray Tamás a balesetet követően megszólalt a Blikknek, a lapnak azt nyilatkozta „Azt nem mondanám, hogy semmim se fáj, mert a biztonsági öv megrántott. A lényeg, hogy személyi sérülés nem történt. Miután minden vizsgálat lelete negatív lett, hazaengedtek a saját felelősségemre, de többet nem kívánok mondani a balesetről, majd pár nap múlva, ha tényleg megmaradok, mindent elmesélek”

Nem először volt veszélyben

Vitray Tamás egyébként nem először volt komoly életveszélyben. Még tavaly a Hírklikknek adott interjújában beszélt arról, hogy korábban az otthoni galériája lépcsőjén esett el, és három csigolyája is eltörött. A kórházból ekkor még hazaküldték a CT-t követően, ám otthon borzalmas fájdalmak törtek rá. Szerencsére egyik csigolyája sem mozdult el.

Nemrég vált el

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta 32 év házasság után elvált feleségétől Vitray Tamás. Hosszú évekig viharos kapcsolatban éltek, kétszer is szakítottak.  Végül összeköltöztek és közel harminc évig harmónikus házasságban éltek. 2014-ben még újra is házasodtak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Vitray Tamás, Fem3