A LikeNews.hu hírportál is már több ízben beszámolt róla, hogy gőzerővel oltják a lakosságot Magyarországon, ennek ellenére valamiért a korona-halálozások számában mégis világelsők között vagyunk.

Több mint 22 ezer halott

Itthon eddig több mint 22 ezer fő hunyt el a betegség szövődményei miatt, a harmadik hullám pedig még mindig napi szinten szedi az áldozatait, elmúlt 24 órában is 170 ember halt meg, bár a fertőzöttek száma jelentősen lecsökkent, csupán 1890 új esetet regisztráltak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Valami nem stimmel

A  BBC szerint azonban valami nagyon nem stimmel Magyarországon, a ragály csúcsra jár egész Kelet-Európában, különösen Magyarországon, pedig a lakosság már több mint egyötöde megkapta a vakcinát.

Túl sok a halott

Mint írják különösen sokan halnak meg azok közül, akik lélegeztetőgépre szorulnak, nem beszélve arról, milyen sűrűn fordulnak elő rákos és szívmegbetegedések. Noha a magyar kormány döbbenetes mennyiségben vett készülékeket, egész pontosan 16 ezer darabot azok megmentésére, akiknek a fertőzés miatt leáll a tüdejük, de nincs aki működtesse ezeket a berendezéseket.

Kevés az orvos

Mindeközben viszont hiányzik az orvosok egynegyede és a nővérek 30 százaléka, főként, mert áttelepültek nyugatra. Ötezren a múlt hónapban az új egészségügyi munkaszerződések miatt mondtak fel.

Oltási front

A BBC írása szerint azonban oltási fronton már vigasztalóbb a magyar helyzet: Orbán sikeresen hazardírozott az orosz és kínai szerek beszerzésével, miközben sok európai országnak gondot okoznak az akadozó szállítások. szemlézi a lap írását a Pécsi STOP.

A keleti vakcinák

A lap azt is írja, hogy sok magyar elutasította a Kínából érkező oltóanyagot, de azután meggondolta magát, amikor felajánlották neki. Ahol pedig a szükségesnél több szer érkezett az állomásokra, ott a személyzet barátai és rokonai elkapkodták a felesleget.

Az elmúlt 24 óra adatai

Magyarországon egyébként valóban folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 432 313 fő, közülük 922 886 fő már a második oltását is megkapta. Mindeközben 1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavírus tájékoztató portál.

Meghalt 170 ember

Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 418 568 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 251 077 főre emelkedett. 12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltás a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos volt. Magyarország Európában kiemelkedően teljesít, hazánk a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 24,2%-a már kapott oltást, szemben az uniós 12,7%-os átlaggal.

A bűvös 2,5 millió

A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban, az eddig regisztrált 65 év felettiek 85%-a már megkapta az oltást. Szombattól Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett már a szakrendelőket is bevonták az oltásba, a kijelölt 18 szakrendelőben ma is oltják a fővárosi háziorvosok által szervezett regisztráltakat. A beoltottak száma rövidesen eléri a 2,5 milliót, ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében megkezdődik a lépcsőzetes újraindítás.

A fenti kormányrendelet értelmében a következő intézkedések lépnek életbe. 

  • A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.
  • Az üzletek reggel 5 óra és 21.30 között lehetnek nyitva.
  • Az üzletek, köztük a március 8-a óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. Átlagosan 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint.  
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók.
  • A vendéglátóhelyiségek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek.  
  • A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
  • A pedagógusok oltását követően, az iskolák és óvodák április 19-én indulnak újra. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Árvai Károly