Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook-oldalán.
Minden támogatást meg kell adni
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.
Rájuk érvényes a jogszabály
Az ITM a bejelentéssel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók – írja az MTI.
Ezeket kell felmutatniuk
A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra.
Itt érhető el a formanyomtatvány
A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben – tudatta a minisztérium a közleményben.
A szerda nulla órától életbe léptek az új szigorítások
Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt a Kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé, melyek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Kigyulladtak a budaörsi uszoda szaunái, több száz embernek kellett elhagynia az épületet
- Dráma az Őszi Spartacus Kupán: lezuhant egy futó egy szikláról a Vértesben
- Ételmérgezés a 13. kerületben: már több mint 600 gyerek betegedett meg a menzán elfogyasztott tojáslevestől
- Hétfőtől dugók lesznek Budapest környékén: egyszerre zárnak le sávokat az M5-ösön és az M0-son is
- Körözés alatt állt a 15. kerületi óvodába késsel berontó férfi, kábítószert és szamurájkardot is találtak nála
Kiemelt kép: illusztráció