Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt a Kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé, melyek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.

Szigorítások

Ennek értelmében jelentette be a szigorításokat Orbán Viktor, aki tegnap arról is számot adott közösségi oldalán keresztül, hogy az Országgyűlés elfogadta a rendkívüli jogrendet.

Kijárási tilalom

Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. A munkába járáshoz szükséges igazolás innen tölthető le. A rendelet részletei tegnap éjfél előtt nem sokkal jelentek meg a Magyar Közlönyben, ami itt találtható.

A szerda nulla órától életbelépő intézkedések a következők:

  • Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
        
  • Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.
  • Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. A Kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.
  •     A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.

A szabadban mindenki sportolhat

  •     Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.

Minden szabadidős létesítmény bezár:

  •     A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Az oktatás

  •     A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.
  • Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határontúli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.

A magánélet kérdése

  •     Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak.
  •     Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.
  •     Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
  •     Kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat – külön kormányrendeletben foglaltak szerint – hetente tesztelni kell.

A kötelező maszkviselés

Az éjszaka megjelent rendelet legfontosabb pontjai:

A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles maszkot viselni:

  • a tömegközlekedési eszközön,
  • a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken,
  • az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során,
  • az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével – a bevásárlóközpont területén,
  • a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott közlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
  • nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható területén,

Ügyfélfogadási időben maszkot kell viselni a:

  • közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén,
  • az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben,
  • továbbá minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben,
  • minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak,

Kötelező továbbá:

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben történő munkavégzés során, vendégként orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Kötelező a maszkviselés még az:

Az egészségügyi intézmény területén – kivéve a kórteremben fekvő betegeket – mindenki köteles a maszkot viselni, orrot, szájat elfedő módon. (Az egészségügyi intézményben ápolt beteg az elhelyezésére szolgáló kórteremben nem köteles maszkot viselni.) Szociális intézményben az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 1,5 méteren belüli távolságban tartózkodnak az ellátottakkal, az ellátottaknak a közösségi programok alkalmával és a közösségi terekben való tartózkodás esetén lehetőség szerint maszkot kell viselniük.

Kijárási korlátozás, közterületek:

Este 8 óra és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Kivételek:

  • Egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal,
  • Munkavégzés céljából,
  • A munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, valamint a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából
  • Kivételek a hivatásos versenysportolók is, ők éjjel is mehetnek edzeni, vagy onnan haza, vagy mehetnek sportrendezvényre, vagy onnan haza.
  • Szabad kutyát sétáltatni a lakóhely 500 méteres körzetében

Munkáltatói igazolás szükséges

A rról, hogy valaki joggal tartózkodik az utcán, munkáltatói igazolás szükséges, hogy ez milyen legyen, azt a kormány weboldalán teszik közzé! A sportolóknak is kell tudniuk igazolást felmutatni, ha éjjel az utcán vannak!

Az egyéni szabadidős tevékenység megengedett

Tilos a közterületen, illetve a nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés. Tilos a közterületen, a nyilvános helyen, valamint a sportpályákon a csapatsportok – különösen a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda – gyakorlása. Megengedett viszont az egyéni szabadidős tevékenység.

A rendezvényekről

Mindenfajta rendezvény tilos, kivéve a zártkapus sportrendezvényeket (a megfelelő szabályok betartásával) és a családi rendezvényeket, azonban fontos: temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A házasságkötésnél kizárólag ők lehetnek jelen:

  • a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvezető,
  • a házasulók,
  • a házasulók tanúi,
  • a házasulók szülei, nagyszülei,
  • a házasulók testvérei
  • a házasulók gyermekei

Éttermek, üzletek:

Az éttermekben vendégek nem tartózkodhatnak, csak a dolgozók, illetve azok a vásárlók, akik elvitelre készített ételért mennek oda. Az üzemi éttermek, iskolai menzák és szálláshelyek éttermei, kórházi büfék nyitva maradhatnak, de ezeken a helyeken sem lehet kiszolgálni senkit, aki csak úgy betér az utcáról, tehát iskolába csak a tanulókat, dolgozókat, szállodában csak a vendégeket lehet kiszolgálni. Üzleti úton lévőket, oktatási tevékenységet végzőket és szolgálati érdekből adott esetben elhelyezett rendőröket, katonákat, rendészeti szervek tagjait, átvezényelt egészségügyi dolgozókat fogadhatnak a szállodák, turistákat nem.)

A lottozók, dohányboltok sem lehetnek nyitva este 19 üra után

Este 19 órától hajnali ötig zárva tart, vendégeket nem szolgálhat ki egyetlen üzlet, lottózó és nemzeti dohánybolt sem! Viszont gyógyszertár, benzinkút éjjel is nyitva lehet.

Tilos kinyitnia, csak dolgozók tartózkodhatnak a következő helyeken:

  • az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott események, függetlenül azok nyilvánosságától
  • színház,
  • tánc-, zeneművészet,
  • cirkusz

Tilos kinyitnia a: vendégek előtt a:

  • mozinak,
  • az edző- és fitneszteremnek,
  • az uszodának,
  • a közfürdőnek,
  • a jégpályának,
  • az állatkertnek,
  • a vadasparknak,
  • a kalandparknak,
  • a vidámparknak,
  • a játszóháznak
  • a muzeális intézménynek,
  • nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézménynek,
  • kép- és hangarchívumnak,
  • közművelődési intézménynek,
  • közösségi színtérnek
  • integrált kulturális intézménynek

Csomagküldés, illetve kiszállítás:

A rendelet egyszerűsíti a vállalkozások helyzetét: kiszállítást bárki, bármely cégnek, vagy a vállalkozás saját magának is végezhet, külön engedély nélkül, a lakosság ellátása, a napi ellátási cikkek és élelmiszer kiszállítása céljából. A csomagküldést végző csak kössön szerződést a vállalkozással és dolgozhat is!

A rendelet teljes szövege megtekinthető és letölthető itt!