Vádat emeltek Berki Krisztián ellen a vád szerint a celeb büntetőfékezést hajtott végre egy busz előtt. Az ügyben Berki Krisztián ma állt bíróság elé, ám az előkészítő ülést végül nem tartották meg.

2018-ban történt az eset

Mint ahogyan arról lapunk is beszámolt Berki a vád szerint 2018. március 17-én Budapest 3. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg.

Előzni akart

Berki Krisztián a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia.

Beletaposott a fékbe

Berki és a busz vezetője dudáltak egymásra. A celeb ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt – írta közleményében az ügyészség. NE HAGYD KI!Az ilyen típus gyakran gondol úgy a közlekedésre, hogy van ő, a többi résztvevő pedig csak akadályozza” – közlekedéspszichológus mondta el, miért nem veszi figyelembe a szabályokat Berki Krisztián

Összeütköztek Berki hülyesége miatt

Az autóbusz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.

Magyarázta a bizonyítványát

Persze az izomceleb igyekezett kimagyarázni a történteket, hogy miért is lassított valójában, ám a hatóságokat nem sikerült meggyőznie, sőt az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér rá.

Pontosan érkezett

Berki Krisztiánt az ügyben ma állt bíróság elé. A celeb a helyszínre pontosan, elegánsan felöltözve érkezett meg. A járványügyi előírások betartása mellett arcát maszkkal takarta el, melyen saját maga és egy #aberki felirat látszódott, írta meg a Blikk.

Nem tudta átvenni a vádiratot

A tárgyalóteremben ezt követően közölte, hogy nem tudta átvenni a vádiratot, továbbá arról is beszélt, hogy a későbbiekben másik védője lesz, így előadta, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra – írta meg a lap.

Véget ért a tárgyalás

A tárgyalás is véget is ért, nem tartották meg az előkészítő ülést. Berki Krisztián a bíróságon tudta meg, hogy a baleset sértettje polgárjogi igényt is benyújtott, azonban erre várni kell a következő tárgyalásig, ami június 4-én lesz majd.

Jelenleg nincs jogsija

Berki Krisztiánnak jelenleg nincs vezetői engedélye, a bíróság így azt is jelezte hogy kérvényezni szeretné kapja vissza jogosítványát. Itt arra hivatkozott, hogy a felesége Berki Renáta terhes, illetve a kislánya több mint 50 kilométerre lakik tőle, így pedig nehezen oldható meg, hogy például iskolába vigye.

Nem nyilatkozott

A Blikk szerette volna megszólaltatni Berki Krisztiánt, ám nem volt hajlandó nyilatkozni, sőt az ügyvédjének is megtiltotta, hogy részleteket áruljon el az ügy menetéről.

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: tv2.hu