Elfogták azt a gázolót, aki elütött egy nőt szerdán reggel Borsod megyében és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A 63 éves bőcsi nő a helyszínen meghalt.

24 órán belül azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség azt a nőt, aki 2019. november 20-án Bőcsön elgázolt egy 63 éves kerékpárral közlekedő asszonyt, majd elhagyta a helyszínt. Az idős nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A LikeNews.hu itt írt bővebben az esetről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett, továbbá halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 46 éves bőcsi nővel szemben.

A gyanúsított 2019. november 20-án 6 óra 30 perc körül Bőcsön, a Rákóczi utcán gépjárművével elütött egy kerékpárral közlekedő 63 éves helyi asszonyt.

A kerékpáros hölgy a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt, míg a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök azonosították és még aznap a késő esti órákban gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sofőrt. Gyanúsítotti kihallgatása során a nő nem tett vallomást. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset körülményeit.

Kiemelt kép: az autó, amellyel elgázolták az asszonyt Bőcsön – Forrás: police.hu