A népszerű műsorvezetőnő nagyon elszomorodott, amiért kárba veszett a munkája. Már nem először tesz kárt a kertjében a vadállat.

Borbás Marcsi hétfőn a kertjéből posztolt egy videót Facebook-oldalára, amiben arra panaszkodik, hogy egy szarvas tönkretette a kertjét.

Több növényt is termeszt otthon, ezekre pedig szívesen jár rá a vadállat. A műsorvezetőnő elmondása szerint már nem először jelent meg a kertjében a szarvas, a látogatásainak pedig látható nyomai is vannak.

A videóban elmondta és meg is mutatta, hogy az állat megette a petrezselymet, a salátát is megrágcsálta, a körömvirágot széttaposta, a krumpli szárába is belekóstolt, és a többi növényt sem kímélte.

„Az élettől elmegy a kedvem. Ezt a rombolást nézzétek meg! Teljesen kétségbe vagyok esve” – mondta Borbás Marcsi.

Azt is hozzátette, hogy elképzelése sincs, hol megy be a kertjébe a szarvas. A történtek miatt pedig elbizonytalanodott, van-e értelme a kertjének.

„Éjszaka megint itt járt a szarvas, és jelentős pusztítást végzett a kertemben. Nagyon elszomorodtam, mert rengeteget dolgozom, hogy a növényeim fejlődjenek, hogy szépek legyenek. Szörnyű érzés, hogy a munkám kárba veszett…” – írta a videóhoz. A videót a következő oldalon tudod megnézni.

1 / 2 oldal