Szerencsének és persze szerelme lélekjelenlétének köszöneti az életét Hajdú Péter kedvese. A tévés és párja egy rövid ideig nagyon boldogok voltak, ugyanis kiderült, hogy Eszter várandós, ám ezt követően tragikus fordulatot vettek az események.

Éppen a Balatonra igyekeztek

Hajdú Péter és kedvese, Eszter éppen a Balatonra tartottak, amikor a lány egyszer csak rosszul lett, azt követően, hogy kiderült: Eszter elvetélt, írja a Blikk.

Hasi görcsei voltak

A lánynak durva hasi görcsei voltak, amit úgy szeretett volna elnyomni, hogy erős fájdalomcsillapítót vett be, ám orvoshoz nem akart menni. A tévés ezt viszont nem hagyta annyiban s mint utóbb kiderült, Eszter ennek köszönheti az életét.

A János kórházba mentek

Hajdú Péter a János kórházba vitte a szerelemét, majd az épület előtt, az autóban ülve várakozott, amikor telefonált neki a kedvese és zokogva kérte, hogy menjen be utána a vizsgálóba.

Engedéllyel mehetett csak be

A tévés a koronavírus járvány miatt csak külön engedéllyel mehetett be az épületbe, ahol az orvos közölte, hogy ha nem lépnek közbe, akkor Eszternek már csak órái lettek volna hátra.

Országos látogatási tilalom

Hajdú Péter arról nem beszélt, hogy hogyan és kitől kapott engedélyt arra, hogy bemehessen barátnőjéhez, miközben országos látogatási tilalom van érvényben az ország összes kórházában.

Haldokló betegekhez mehetnek be a hozzátartozók

Müller Cecília november közepén kiadott rendelete értelmében csak a végstádiumban lévő betegekhez és a haldokló Covid-fertőzöttekhez mehetnek be hozzátartozók elbúcsúzni.

Elrepedt a petevezetéke

„Kiderült, hogy elrepedt a petevezetékem, belső vérzésem van, és mire beértünk a kórházba, már másfél deci vér volt a hasüregemben. Azt mondta az orvos, csak körülbelül két-három órám van csak hátra” – emlékezett vissza a Blikknek a fiatal lány, aki a diagnózis után sokkot kapott.

Azonnal műteni kellett

Esztert azonnal meg kellett műteni, de a sok kedvezőtlen tényező miatt először nem is akarták vállalni a beavatkozást. – Azt mondtam, hogy „de akkor Eszter meghal, muszáj megoperálni”. Még életemben nem féltem ennyire, bele se mertem gondolni a következményekbe – nyilatkozta a lapnak Hajdú Péter.

Sikeres volt a műtét

A műtét végül szerencsésen végződött, Esztert azóta már haza is engedték, azonban a lányt nagyon megviselték a történtek.

Nagyon hálás a párjának

„25 évesen elfogadni a tényt és szembesülni azzal, hogy méhen kívüli terhességed van és az életed is veszélyben, nem könnyű. Az első kérdésünk természetesen az volt, hogy ha eltávolítják az egyik petevezetékem, lehetek-e még anya” – mondta Eszter.

Péter mentette meg az életét

„Csak utólag fogtam fel, min is mentünk keresztül. Péter megmentette az életemet. Ha nem veszekszik velem, hogy menjünk be a kórházba, nem élem meg a hétvégét. És amit utána tett értem, amilyen türelemmel és szeretettel ápolt, mintha őt nem érte volna ugyanakkora veszteség” – mondta a Blikknek Eszter.

Az eset után természetesen Hajdú Péter is megrémült

„Most annak örülök, hogy Eszter jól van és mellettem van, nagyon nehéz volt megélni. Ebben a pillanatban a testi és lelki gyógyulására koncentrálunk és bizakodva tekintünk a jövőbe. Az orvosok megnyugtattak, hogy páros szervről van szó, így egy petevezetékkel is lehet kisbabánk” – tette hozzá bizakodva Hajdú Péter.

Felfüggesztett börtönt kapott

Hajdú Pétert nemrég adócsalás miatt 1 év 6 hónap, 4 év próbaidőre felfüggesztett, börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Erről itt írtunk részletesen.

Kiemelt kép: Hajdú Péter