Megegyezéssel zárult a LifeTV műsorvezetőjének büntetőügye, Hajdú Péter megszólalt az ítélet után.

Ezzel gyanúsították

Hajdú Péter és két társa ellen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt indítottak eljárást.

Ez vár a műsorvezetőre

Hajdú Péter, aki az első rendű vádlott volt, 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 5 millió forint pénzbüntetést kapott – írja a Blikk.

A két társ számára is megszületett az ítélet

A másodrendű vádlott, Hajdú egyik társa 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 500 ezer forint pénzbüntetést kapott, míg a másik társa, a harmadrendű vádlottat  1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Ez áll az ítéletben

A népszerű magyar tévés kft.-je több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, mert az általa benyújtott nem valós tartalmú áfabevallásokban a fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlan levonásba helyezte.

Ezt mondta Hajdú

„Annak érdekében, hogy ne kelljen évekig bíróságra járnom, beismertem az ellenem felhozott vádakat már az év elején, és az utolsó fillérig mindent visszafizettem a költségvetésnek, ezzel részemről lezártnak tekintem az ügyet.” – mondta Hajdú a Blikknek.

Félmilliárdot nem fizetett be Hajdu Péter korábbi cége

A cégnél a NAV félmilliárdos adóhiányt tárt fel, és adónyomozás is indult, ami a Magyar Hang értesülése szerint idén nyár elején vádemeléssel zárult.

EZ IS ÉRDEKELHET!

A sztárok éttermei is bajba kerültek a bezárások miatt: ezt mondta Hajdú Péter, Lakatos Márk és Gianni

Több híresség is ott volt a NAV adólistáján

A LikeNews is megírta, hogy kiadta a NAV a harmadik negyedéves legnagyobb adótartozók listáját, ám nem csak Hajdú neve szerepelt a listán, hanem Berki Krisztiáné és Bíró Icáé is.


Az egykor milliárdos forgalmú műsorgyártónak szeptember végén elindult a felszámolási eljárása, azóta csönd van körülötte, Hajdu Péter most Mészáros Lőrinc volt feleségének a tévéit működtető cég vezetője. Ott műsorvezető az adósok listáján szintén szereplő Berki Krisztián is.

Berki Krisztián is az adósok listáján van

Berki Krisztián tévés celeb neve tartósan ott parkol a magánszemély nagyadósok között. A botrányhős többedrendű vádlottként belekerült egy fiktív számlás ügybe, amelyben tavaly beismerte a bűnösségét. Szép kis tévétársaság az, ahol az igazgató és az egyik műsorvezető is a NAV adósok listáján szerepel.

Bíró Ica is a NAV-listán

Az ismertebb nevek sorában nem először bukkan fel Bíró Ilona, azaz Bíró Ica neve az egyéni vállalkozók között az adóslistán. Az egykori modell, a Metal Lady néven ismertté vált énekesnő és fitneszedző az elmúlt években legtöbbször a bedőlt svájcifrank-alapú hitele és kilakoltatása kapcsán került be a hírekbe.

Kiemelt kép: Hajdú Péter