Site icon LikeNews

Csúnyán kiosztotta apját és nagybátyját Gáspár Evelin – Úgy tűnik a fivérek békülése nem volt más, csak színjáték

Mint ahogyan arról korábban a LikeNews is hírt adott hosszú idő után kibékült egymással Gáspár Győző és Gáspár Zsolti. A testvérek a nagy béküléssel körbejárták a közösségi médiát és a bulvársajtót, ám nagyon úgy tűnik, hogy csak színjáték volt az egész.

Közel egy évig nem beszéltek egymással

Mint megírtuk a Gáspár fivérek közel egy évig nem tartották a kapcsolatot, ám nemrégiben mindketten hivatalosak voltak egy közös barátjuk születésnapjára. Közben viszont kiderült a buli helyszínén, hogy valaki koronavírusos, ezért lefújták az ünneplést. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Győzike hazavitte Zsoltit

“„(…) Úgy terveztem, majd busszal hazamegyek. El is ballagtam a megállóba, de nem jött a busz, már hideg is volt, eléggé fáztam. Egyszer csak megjelent Győzi az autójával. Nagyon korrekten viselkedett, mert megállt, majd azt mondta, szálljak be, hazavisz” – mondta Zsolti a Story Magazinnak.

Édesanyjuk sírjánál folytatták a beszélgetést

A testvérek úgy döntöttek, hogy ideje megbeszélni mindent, ezért úgy döntöttek, hogy kimennek imádott édesanyjuk sírjához. Habár órákig veszekedtek Győzike és Zsolti végül megölelték egymást a temetőben, édesanyjuk nyughelyénél.

Megható sorokat írt Győzike

“Testvéreink tovább mellettünk lesznek, mint bárki más. Szüléink halála után testvéreink lesznek azok, akikkel mindenki másnál régebben ismerjük egymást. Ők tudják, hogy milyenek is vagyunk valójában – ismerik azokat a dolgainkat is, amelyeket szégyellünk, amelyeket gondosan elrejtettünk a világ elől, és amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk. Úgyhogy amikor egy barátra van szükségünk, ők mindig ott lesznek, és a hozzájuk fűződő kötelék a világon a legerősebb” – írta Győző az Instagram posztjában a közös fotóhoz.

Ezt a képet tették akkor közzé:

Mindenki azt hitte, hogy szent a béke

Ezt követően mindenki azt hitte, hogy szent a béke, ám nagyon úgy tűnik mindez nem tartott sokáig, mert a fivérek megint a bulvársajtó hasábjain keresztül üzengetnek egymásnak és acsarkodnak. Sőt, nagyon úgy fest, hogy maga az egész békülés nem más volt, mint színjáték.

Kapcsolódó:

Az újabb vita

Az újabb vita néhány nappal ezelőtt robbant ki, amikor is Győző azt nyilatkozta a Borsnak, hogy az öccse csupán kirakatkapcsolatot ápol vele: állítása szerint Zsolti mindössze néhány órára nyújtott neki békejobbot, amíg egy közös címlapfotó elkészült, grátisz az ezért kapott tiszteletdíjat mint zsebre tette, legalábbis ezt mondja Győzike. A báty azt mondja, a nyilvánosság előtti békülést követően a karácsonyt sem töltötték együtt.

Zsolti durván kiakadt

Ezt követően Zsolti éktelen haragra gerjedt, mélységesen felháborítja és elszomorítja testvére fröcsögése. „Elég volt Győzikéből, nem akarok további üzengetést a sajtóban! Ő egy mentálisan beteg ember, a gyógyszer a legjobb barátja, ez itt a probléma.” – mondta Zsolti a Borsnak.

A tiszteletdíjról is beszélt

„Senki nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy együtt interjúzzon velem. Az anyagi részéről való állítása pedig egyenesen vérlázító. Réges-rég megkaptuk mindketten a tiszteletdíjunkat.” – tette hozzá Zsolti.

Ez is érdekelhet:

Evelin utasította őket rendre

Ezt követően a Győző a saját Facebook oldalán osztotta meg azt a cikket, melyben Zsolti mentálisan betegnek nevezi, felütésként pedig annyit írt „Elképesztő reggelre ébredtünk”. Ezen a ponton valószínűleg még ő sem gondolta, hogy éppen a saját lánya fogja őt is és testvérét is rendre utasítani, ugyanis Evelinnek már nagyon elege van a háborúból, ezért a következőt kommentelte apja posztja alá: „Jó lenne ha már befejeznéek ezt hogy az újságba bántjátok egymást! Viselkedjetek már felnőtt módon és ne járassatok le magatokat meg a családotokat!!!!!!!!”

És ez még nem minden

Evelin kommentjére rengeteg reakció érkezett, így volt aki megkérdezte azt is, a fivérek egyáltalán tényleg kibékültek e. Erre Evelin megdöbbentő választ adott: „Nem és szerintem nem is fognak! Eladtéák a Storynak a békülést” Vagyis mindezekből nagyon úgy tűnik, hogy a Gáspár fivérek nagy teátrális kibékülése semmi más nem volt, mint egy jól megrendezett színjáték. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Gáspár Zsolti, Gáspár Evelin és Gáspár Győző, LikeNews montázs

Exit mobile version