Majd kicsattannak az egészségtől a Hajdú Bihar megyei négyes ikrek akik a héten már el is hagyhatják a Debreceni Egyetem Klinikai Központját, ahol egy hónappal ezelőtt édesanyjuk, Nagyné Kozák Anita életet adott nekik.

Anita, Anna, Panna és Ricsi császármetszéssel, koraszülöttként jöttek a világra, így a szülők napokig csak megfigyelhették, milyen gyorsan nőnek az inkubátorban.

„Két hete hagyhattuk el az intenzív osztályt, s a kórházi szobámban most már minden egyes éjszakát velem tölthetnek a babák. Nagyon sokat nőttek az elmúlt egy hónapban: Ricsi a legnagyobb, ő már 2800 gramm, Anita és Panna fej fej mellett haladva 2170, őket pedig a legkisebb súllyal született Panna is megelőzte a maga 2190 grammjával. ” – mondta a Blikknek Anita.

A babák fejenként egy kilót híztak, a szükséges vizsgálatokon pedig már átestek. Az orvosok szerint szerencsére minden rendben van, így a csütörtöki védőoltásokat követően végre hazamehetnek. A szülők azt mondják, Ricsike és Panna nagyon virgonc gyerekek, Anni és Anna viszont csendesebb babák.

Idén már hatan ünneplik a karácsonyt. Az egész család már nagyon várja az ünnepeket, a kis csöppségeknek már a szobájukat is berendezték.

Azt még persze nem tudják, hogy mi vár rájuk otthon, amikor már nem kórházi körülmények közt kell ellátni négy csecsemőt. Jelenleg felváltva ringatják és etetik a kicsiket.  

A LikeNews.hu az ikrek születésének körülményeiről itt írt.

Kiemelt kép: a négyes ikrek édesanyjukkal – Forrás: Facebook