Az elsők között számoltunk be arról, hogy Budapesten a Havanna lakótelepen egy édesanya meggyilkolta egyéves kislányát, majd besétált másnap a rendőrségre és feladta magát. Most kiderült, hogy a nőnek szülés utáni depressziója lehetett. Ennyire súlyos? A pszichológus válaszol!

A Havanna lakótelepen szombaton P. Orsolya megölte egy éves egészséges kislányát, Lilikét. Az asszony aludt egyet, majd másnap bement a rendőrségre és mindent bevallott.

A nőt elfogták és megindult vele szemeben az eljárás. A nyomozók megtalálták a lakótelepi lakásban a kislány holttestét. A helyszínelés idején rengeteg rendőrautó lepte el a Havanna utcát.

A nő egy ismerőse már akkor elmondta a Blikknek, hogy “Körülbelül egy éve költözött be a fiatal nő a lakásba a babával. Velük élt a gyermek apukája is, igazi boldog családnak tűntek. Mostanában már a kis hölgy egyedül sétált a gyerekkel” – mesélte korábban lapunknak egy középkorú férfi, aki egy tömbben lakik a nővel.

Eddig nem lehetett tudni, hogy miért végzett kislányával az anya, felmerült, hogy pillanatnyi elmezavarában követte el szörnyű tettét.

A nyomozási bíró döntése értelmében az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították a tárgyalása után P. Orsolyát. A bíróság azért döntött a letartóztatása mellett, mert fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, azonban börtön helyet azért szállították elmegyógyintézetbe, mert ott vizsgálják majd meg, hogy a nő beszámítható volt-e a gyilkosság idején.

A nő egyik ismerőse az RTL Híradónak szerdán azt mondta, hogy Orsolyának a szülés után egyre többször volt hangulatingadozása, éppen ezért feltehetően a nőnek szülés utáni depressziója volt, ez vezethetett végzetes tettéhez.

A pszichológus szerint ilyenkor az anya megváltozik, kifordul magából, hallucinál, sőt sokszor még a gyereksírás is idegesíti. “Ebben az állapotban elképzelhető az, hogy valaki megöli a gyermekét, mert nincs ebben a világban, nem fogja fel, hogy mi történik” – mondta el Hollósy-Vadász Gábor pszichológus.

Kiemelt kép: A helyszíneléskor készült felvétel – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán