Jogerősen hat év börtön-, illetve fegyházbüntetéssel sújtott pénteken a Szegedi Ítélőtábla egy makói házaspárt, amelynek tagjai éveken át árusítottak különböző kábító hatású anyagokat otthonukban.

Új pszichoaktív anyagot árultak

A bíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A férfinak börtönben, feleségének fegyházban kell letöltenie büntetését, írja az MTI.

Éveken át árulták a drogot

A házaspár 2010 végétől 2015 márciusáig makói magánházukban hatósági engedély nélkül kábító hatású anyagokat tartalmazó növényi törmelékeket értékesített füstölőként – írja a Kékvillogó.

Egész napos nyitvatartás

A vádlottak a Honvéd városrészben található házukon és közösségi oldalukon folyamatosan hirdették, hogy egész napos nyitvatartási idő mellett makói házukban “herbált” lehet vásárolni, különböző akciókkal igyekeztek a forgalmat növelni.

Kilóra mérve

A 0,1 és 0,7 gramm közötti tömegű, szintetikus kannabinoidot tartalmazó csomagokat 500 és 2000 forint közötti áron értékesítették. Az elsőfokú eljárás során több fogyasztót is meghallgatott a bíróság, akadt olyan rendszeres vásárló, aki erős függőség kialakulásáról számolt be, többeknél – állításuk szerint – memóriazavar alakult ki.

Így kapták meg a cuccot

Az árusított anyagot rendszeresen a posta vagy egy futárszolgálat szállította a házaspárnak, de előfordult olyan is, hogy maguk állították elő azt az interneten keresztül beszerzett alapanyagokból.

Ezt mondta a férj

Az elsőfokú tárgyalás során a férj elmondta, folyamatosan figyelemmel kísérték a jogszabály-változásokat, amennyiben egy hatóanyag tiltólistára került, azt a módosítás hatálybalépése előtt igyekeztek akciósan értékesíteni, a maradékot pedig elégették.

Háromszor is tartottak náluk házkutatást

A házaspár ellen több eljárás is indult, háromszor tartottak náluk házkutatást. A rendőrség legutóbb 2015. március 25-én vizsgálta át a házaspár otthonát, ekkor csomagokban kiadagolt, illetve porciózásra váró zöld növényi törmeléket, valamint a kábítószer értékesítésére szolgáló eszközöket foglaltak le.

Szintetikus anyagok

A szakértői vélemény szerint a lefoglalt áru háromféle szintetikus kannabinoidot tartalmazott, melyek közül egy akkor kábítószernek, kettő új pszichoaktív anyagnak minősült.

Ez vár most rájuk

Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Benedek Tibor tanácsvezető bíró indoklása során kifejtette, a vádlottak – noha különös hangsúlyt helyeztek a legalitás látszatának fenntartására – jól tudták, nem füstölőt értékesítenek, a vevők kábítóhatása miatt vásárolják meg az árut.

Kiemelt kép: Illusztráció