Dübörög az Álarcos énekes fináléja, amiben hárman mérték össze a tehetségüket. A finálé bronzérmese a Röfi lett, akinek a maszkja alatt először Liptai Claudia lapult, ám koronavírus fertőzése miatt fel kellett adja a versenyt. Ezt követően valaki más ugrott be a helyére, ám egészen eddig rejtély volt ki lehet.

Döbbentek a nyomozók

A nyomozók teljesen ledöbbentek, mert konkrétan senki nem számított arra, ami a történt. Amikor a Röfi levette a maszkját Puskás Peti nézett szembe velük, ezzel pedig teljesen lesokkolt mindenkit.

Végig nőnek hitték

A Röfit végig nőnek gondolták, annyira tévútra vitte őket Peti, hiszen végig annyira nőies volt, hogy egészen meg tudta vezetni a nyomozó brigádot.

Ezt nem hitték el

„Ezt nem hiszem el” – ordította Istenes Bence, aki maga sem gondolta, hogy haverját rejti a maszk. Gáspár Laci is sokkot kapott, hiszen neki eléggé bejött a Röfi, persze végig azt hitte, hogy egy hölgyet rejt a jelzem.

Bogi tudta egyedül a titkot

Peti elárulta, hogy senki, még a szülei sem tudták, hogy ő a Röfi, egyedül szerelmét, Dallos Bogit avatta be.

Puskás Petit kicsit váratlanul érte a felkérés

– Amikor a kreatív producer, Verebély Marcell megkeresett, hogy mennyi szabadidőm van, akkor már sejtettem, hogy sürgős dologról van szó. Kértem pár perc gondolkodási időt, ami alatt már éreztem, hogy ez egy hatalmas dolog lehet, valaki után ismét életre kelteni ezt a csajos karaktert. Összesen két napom volt felkészülni az első két számomra, de egyáltalán nem bántam, mert elképesztő volt a kihívás is, mondta az énekes a Blikknek.

Sokat dolgozott azon, hogy ne ismerjék fel

– Pont ez volt a cél, hogy ne tudják meg, hogy én vagyok a maszk mögött. Sokat dolgoztam azon, hogy ne bukjak le és ne legyek egy „fejhangon éneklő férfi”.Rengeteg női előadót meghallgattam és mindig megkértem a barátnőmet, Dallos Bogit, hogy énekelje és táncolja el a dalomat, amivel nagyon sokat segített nekem, mert láthattam, hogy mit hoz ki az adott dal ösztönösen egy nőből. Mindent megtettem, hogy mindenkivel elhitessem, a Röfi álarcban ízig-vérig nő van, például elkértem Bogi melltartóját és azt vettem fel kitömve a versenyzők „Ne szólj hozzám!” pulcsija alá, és Bogi parfümjét használtam. Minden pillanatban csajként viselkedtem, mozogtam, Bogi pedig rengeteg tanáccsal látott el, hogy legyek nőként hiteles a színpadon és a színfalak mögött is. Sőt, igyekeztem olyan helyzeteket teremteni, amiből arra következtethettek, hogy egy hisztis, hirtelen haragú perszóna vagyok, pedig ez teljesen távol áll tőlem. Egy szó mint száz, mindent bevetettem, hogy eszükbe se jusson az, hogy pasi van a jelmezben – árulta el Peti a lapnak.

Megvan a győztes

Az RTL Klub show műsorát a Banán maszk alatt rejtőzködő Miller Dávid nyerte, akiről a Nyomozók már az első száma után sejtették, hogy ő rejtőzik a jelmezben. Az ezüstérmet Molnár Áron NoÁr kapta.

Megszólalt Molnár Áron

A színész a Blikknek elmondta, hogy egyedül a feleségét avatta be a titokba, más nem tudta, hogy ő a Zebra.

Nehezen tudta titkolni, hogy ő van a maszk mögött

– Nagyon kemény volt, ráadásul amikor a közösségi oldalamon élőben jelentkeztem be, akkor kifejezetten pókerarc kellett, amikor két kemény kérdés között valaki megkérdezte, hogy ”Te vagy a Zebra?” Eleinte nem reagáltam, de a tizedik komment után el kellett indítani a kamu hegyeket: ”Zebra? Ezt nem értem.. hol?” Sőt, néha kifejezetten nagy kaland volt, hogy hitelesen tudjam beadni azt, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszél a környezetem. Nagyon nehéz nem túljátszani, mert át lehet billenni egy pillanat alatt, a túltolt kamuba, árulta el a színész a Blikknek.

Kiemelt kép: Álarcos énekes