Az e-matrica vásárlása ugyanazokat a jogosultságokat biztosítja, mint a fizikai társa. Mégis több előnye is van, amelyekről érdemes tudni, mielőtt megvásárolnánk bármelyiket. Nézzük is meg, hogy melyek ezek, így majd Ön is el tudja dönteni, hogy melyik lesz a legmegfelelőbb változat!

A magyarországi fizetős utak rendszere

Magyarországon vannak fizetős útszakaszok, melyeken csak külön jogosultságot biztosító, előre megvásárolt matricával közlekedhetünk. Ezek általában az autópályákat jelentik, de számos autóút is ebbe a kategóriába sorolható. Atonban az előbbiek között is vannak kivételek, ingyenesen használható szakaszok. Éppen ezért érdemes indulás előtt megnéznünk, hogy a tervezett útvonal érint-e fizetős utakat vagy sem.

Az autópálya matrica árak megtekintését is javasoljuk indulás előtt, ugyanis vannak megyei autópálya matricák, valamint országos lefedettséget biztosító típusok is. Utóbbiból ráadásul nemcsak éves, hanem havi vagy 10 napos is vásárolható. Így mindig a saját igényeinknek megfelelően tudjuk magunknak beszerezni az úthasználati jogosultságunkat. Más-más ár vonatkozik személyautókra, motorokra, utánfutóra, 3.5 tonna össztömeget meghaladó járművekre és buszokra.

Ha véletlen megfeledkezünk a jogosultság megvásárlásáról, akkor a felhajtást követő 60 percen belül van lehetőségünk ezt pótolni, ezt érdemes tudni. 

A hagyományos, fizikai matrica

Több országban még úgy működik a jogosultságok kezelése, hogy egy papírdarabot fel kell ragasztani az autónk szélvédőjére. Ezzel itthon nem kell foglalkozzunk, ugyanis a rendszámunk alapján tudja ellenőrizni a rendszer, hogy megvan-e az úthasználati jogosultságunk vagy sem.

Mégis vannak még idehaza is fizikai matricák, melyeket a benzinkutakon tudunk megvásárolni. Ez hőpapírra van nyomtatva, melyet meg kell őriznünk, mert egy esetleges ellenőrzés során kérhetik, és be kell tudnunk mutatni. 

Sajnos a hőpapír egyik rossz tulajdonsága, hogy elég könnyen olvashatatlanná válik, főleg ha erős hőnek, közvetlen napfénynek van kitéve. Így nagyon elővigyázatosnak kell legyünk, ha ezt a módját választjuk a matrica vásárlásának!

Az e-matrica és annak előnyei

Sokkal gyorsabban és kényelmesebben, akár otthonról is megvásárolható az e-matrica. Akár SMS küldésével, interneten keresztül vagy alkalmazáson keresztül is beszerezhető. Pár kattintás és adat beírása után máris élvezhetjük a fizetős utak előnyeit.

Ha emellett döntünk, akkor nem fogunk fizikai matricát kapni, minden elektronikusan történik. A vásárlásról e-mail visszaigazolást kapunk, így érkezik meg a fiókunkba a jogosultságot biztosító e-matricánk is. Sokkal kényelmesebb így, online tárolni.

További előny az online vásárlásnál, hogy van egy elérhető ügyfélszolgálat is. Ott kérhetjük a visszaigazolás újraküldését, valamint bármilyen kapcsolódó kérdésünkre készséggel válaszolnak. Nem érdemes a típussal társával bajlódni, mert az e-matrica gyors és praktikus. Érdemes erre áttérnie mindenkinek.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.