Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta meghalt Siklósi Örs, az AWS zenekar frontembere. Erről a banda hivatalos Facebook és Instagram oldalán számoltak be a zenésztársai.

Leukémiával küzdött

“Elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant. Ez az, amit most meg kell tennünk. Júniusban Örsnél leukémiát diagnosztizáltak. Megszakadt szívvel tudatjuk veletek, hogy tegnap, február 5-én társunk, barátunk, testvérünk, Siklósi Örs 29 éves korában hosszú küzdelem után távozott közülünk.” – írták a zenekar oldalán a banda tagjai.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Voltak tervei

Mint megírtuk a bejegyzésben arról is számot adtak, hogy Örs most januárban készült kiállni a nyilvánosság elég, hogy elmesélje a történetét.

Kapcsolódó:

Albummal is készült

Sőt, a fiatal zenész tavasszal szerette volna megjelentetni első szólóalbumát, a nyáron pedig elkészült volna az AWS ötödik nagylemeze, és ősztől indultak volna újra a koncertek.

Kitartóan küzdött a betegséggel

“Csodálatos erővel és kitartással vitte végig az egész időszakot, bátorsága és kitartása példaértékű. Elvesztése felfoghatatlan és felbecsülhetetlen veszteség. Határtalan kreativitása, dalszövegeinek mélysége, színpadi jelenlétének elsöprő energiája és karizmája pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a mi életünkben, de a magyar könnyűzene és művészet világában is.” – írták a posztban.

Rengetegen búcsúznak tőle

A tegnapi nap folyamán számos zenész emlékezett meg a közösségi médiában Örsről, az este folyamán pedig A Dal 2021 második válogatója is azzal kezdődött, hogy néhány percet szenteltek a tragikusan fiatalon elhunyt zenésznek.

Erről a videó itt nézhető vissza

Mező Misi is elbúcsúzott az énekestől

Mező Misinek is fel kellett tárnia az érzelmeit Siklósi Örs tragédiája kapcsán. “Keressük az igazságot és a magyarázatot. Előttem van a kép, amikor megnyerték A Dalt. Emlékszem, hogy nem tudták felfogni, hogyan győzhetett egy metálzenekar A Dal színpadán. Örs mindig egyszerű, tisztaszívű, mindig energikus, tűzről pattant srác volt” – mondta a Magna Cum Laude énekese.

Nemzetközi szintre jutottak

Az AWS csapata nagyon jól teljesített az utóbbi időben, annyira jól, hogy még a világ legnagyobb metálfesztiváljára, a német Wackenre is meghívták őket. Siklósiék igazi világsztárok közt léphettek fel, a frontembernek pedig még a betegsége sem tudott gátat szabni. A kreatív énekes súlyos betegként verset írt a feleségének:

Így szólt a vers

“Míg én negyed emberként szétesem, te lehozod a mennyországot édesen. Két porhüvely és a benyugtatózott életem, nézz a szemembe, és hazudd, holnap jobb lesz édesem”.

2018-ban házasodtak össze

Siklósi Örs 2018-ban vette feleségül élete szerelmét, Ninát, akinek a kezét a Budapest Park közönsége előtt kérte meg. A gyönyörű pár tavaly májusban ünnepelte a harmadik házassági évfordulóját. Alig néhány hónappal később diagnosztizálták az énekesnél a végezetes betegséget. Az AWS tagjai közleményben búcsúztak barátjuktól.

Veress Áron az AWS dobosa így búcsúzott Örstől

Zenésztársa, az AWS dobosa, Veress Áron megható szavakkal búcsúzott tőle közösségi oldalán. Egyebek között felidézte az első napot, amikor találkoztak egymással. „Szia Örs. Tudom, hogy utálod ha nyálas dolgokról beszélek, de most végig kell hallgatnod. A suli első napján amikor találkoztunk, téged egyből átültettek egy másik padba, mert már akkor is rosszcsont voltál. Ott a Duduval össze is beszéltünk, hogy na azzal a sráccal tuti jóban leszünk majd ” – kezdte bejegyzését a zenész.

Testvérként tekintett rá

„Te a bátyám voltál, pedig csak két nappal voltál idősebb nálam. Egész életemben ott volt a kezed a vállamon, és segítettél azzá válni aki ma vagyok. (…) Te viszont őszinteségre, önzetlenségre és bátorságra neveltél, igen ez a te érdemed. Ezért vagyok most is bátor és próbálom felfogni mi történt igazából. Az történt, hogy te most elmentél valahova, és egy olyan nagy dolgot hagytál magad mögött amit még nem értett meg a világ, de én sem. Remélem egyszer majd a közelében lehetek annak amilyen ember voltál, mert a hősöm és a példaképem vagy és leszel is” – írta bejegyzésében Áron.

Itt a teljes poszt

Egy darabot kitéptek most a szívéből

„Egy darabot kitépett a szívemből a halálod, de remélem nálad van az a darab, vigyázol rá és ha találkozunk akkor visszaadod, hogy megint egésszé tegyél, ahogy mindig is tetted. Szeretlek tiszta szívemből, de ezt úgyis tudod. Viszlát te csoda! ” – zárta szívszorító sorait az AWS zenekar tagja. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Siklósi Örs, YouTube