Site icon LikeNews

Egy ismeretlen betegség okozta a bajt: így hajtott oszlopnak Győrben egy buszvezető, aki most újra volán mögé ülhetett

Három évvel ezelőtt történt a baleset, amelynek során a buszsofőr előtt hirtelen elsötétült minden, többé már nem volt ura önmagában, és a háta mögött lévő utasokkal letért az útról, majd egy oszlopnak hajtott Győrben.

A tűzoltók szedték ki a járműből

A három éve történt balesetből Cserteg Zoltán szinte semmire nem emlékszik: tűzoltók szedték ki a járműből. Bízott a felépülésében, abban viszont talán kevésbé, hogy valaha még volán mögé ülhet és azt teheti, amiről gyermekkorában is álmodozott, majd egész életében szeretett, írja a Blikk.

Szívbillentyűjével volt a gond

Zoltánról kiderült, hogy egy addig nem ismert betegsége okozta a bajt: az egyik szívbillentyűje nem pumpált elég vért a fejébe, emiatt veszítette el egy kis időre az eszméletét, így történt a baleset.

Az egyik utas is megsérült

– Az még megvan, hogy egy körforgalomból kihajtottam, de a következő emlékem, hogy a buszra már rádőlt a villanyoszlop – emlékezett vissza a lapnak Zoltán, akinek az egyik utasa is megsérült, de szerencsére csak könnyebben.

Megműtötték

A balesetet követően nem sokkal Zoltán megműtötték, aortát és szívbillentyűt is cseréltek, majd alvási apnoé szindrómát állapítottak meg nála.az egyik leggyakoribb alvásfüggő légzészavar, amely a garat alvás alatti ismételt elzáródásával jár. Szerencsére ezt a problémát is megoldották, egy készüléket és gélmaszkot kapott, amit éjszakára kell felvennie – írja a Kékvillogó.

Így telnek most a napjai

– Ezt azóta is használom, átalszom az éjszakákat, napközben sohasem vagyok álmos. A szívemmel is minden rendben, csupán néhány gyógyszert kell szednem, félévente kontrollra járok. A baleset óta több mint 50 kilogrammot fogytam, ami szintén sokat javított a közérzetemen. Az akkor 167 kilogramm helyett már csak 115-öt nyomok, minden ruhám nagy rám, le kellett cserélnem – mondta a Blikknek Zoltán, aki 2019 májusában kezdett újra dolgozni, először a közlekedési társaság portáján teljesített szolgálatot, ám tavaly szeptembertől újra visszaülhetett a buszvezetői helyére.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Kizuhant a 4. emeletről és meghalt egy 44 éves férfi Budapesten

Visszatérhetett

– A kollégák már nem sokkal a baleset után kérdezték, hogy mikor jövök már vissza. Szerencsére visszatérhettem, a törzsutasok is örültek ennek. Ismét a városi járatokon dolgozom, lassan 35 éve vagyok a cégnél, azt hiszem, ez a kötődés már egy életre szól – mondta a sofőr a lapnak.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version