2021 januártól bűncselekménynek számít, ha valaki hálapénzt ad vagy fogad az állami egészségügyi ellátásban, de csak március 1-től fognak erre vonatkozó ellenőrzéseket végezni a hatóságok. Addig csak tájékoztatnak.

Március 1-jén lép hatályba a törvény

„Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó rendelkezései 2021. március 1-jén lépnek hatályba, a hálapénzzel kapcsolatos új szabályok is csak ettől az időponttól alkalmazhatóak”– közölte a Belügyminisztérium az ATV Híradó megkeresésére.

Szervezeti egység ellenőriz

A Belügyminisztérium azt is közölte, hogy a  rendőrségnél a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belüli szervezeti egység végzi a bűncselekmények felderítését.

Március 1-ig csak figyelmeztetnek

Ebben az egyfajta átmeneti időszakban, vagyis március 1-ig, a hatóságok az érintettek felvilágosítására és tájékoztatására, valamint a megelőzésre fordítják energiáikat.

Ez is érdekelhet

Rengeteg hálapénzzel húzzák le a betegeket egyes orvosok, de ez a minisztert nem zavarja

Bűncselekmény a hálapénz

Tavaly év végén a Magyar Orvosi Kamara javaslatára a kormány benyújtotta, majd a parlament megszavazta azt a törvény, amely kimondja, hogy január 1-től bűncselekménynek számít a hálapénz.

Mindkét fél büntethető

Az orvos és beteg is börtönbüntetéssel sújtható, amennyiben borítékban ad vagy kap pénzt egy-egy kezelés miatt. Emiatt a  Büntető Törvénykönyvet is módosítják, egy év börtön járhat a hálapénzért.

Debrecenben nem lehet orvost választani a szülészeten

Múlt héten írtunk arról, hogy a debreceni Szülészeti Klinika Facebook-oldalán egy olyan poszt jelent meg, amely szerint az intézmény szorgalmazza a hálapénz kivezetését, ezért megszüntették a „fogadott” orvos és szülésznő rendszerét, addig, amíg azt tiszta viszonyok között nem lehet folytatni.

A kollektíva döntött így

Bejegyzésükben hangsúlyozzák, hogy “nem a Szülészeti Klinika, a debreceni Klinikai Központ vagy a Debreceni Egyetem vezetésének az utasításáról van szó, hanem a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika kollektívájának egyöntetű döntéséről”.

Az EMMI nem ért egyet a klinika döntésével

Ezzel kapcsolatban az EMMI a napokban közleményt adott ki, amely szerint sérti a szabad orvosválasztás elvét a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának a döntése, amelyben az egészségügyi intézmény a hálapénz kivezetésére miatt január 1-től megszüntette a fogadott orvossal és szülésznővel történő szülés lehetőségét.

Nem lehet korlátozni az orvosválasztást

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy a hálapénz kivezetésére hivatkozva nincs lehetősége a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának a szabad orvosválasztást korlátozni – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Az egyetem vezetése eltörölteti a szülészeti klinika döntését

A Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ vezetése elkötelezett a hatályos jogszabályok, így az ide vonatkozó törvény maximális betartása és betartatása mellett. Mindezek alapján a Klinikai Központ Elnöke a Debreceni Egyetem vezetésével egyetértésben utasította a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinika igazgatóját, hogy az orvosválasztás és a várandósok gondozása a törvényi szabályozás szigorú betartásával történjen és mindent tegyenek meg a zavartalan, színvonalas ellátás érdekében.”

Hiányos a törvény

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az Indexnek adott interjújában többek közt a hálapénz kivezetéséről is beszél. A korházigazgató nehezményezi, hogy új törvény keretei között egyelőre nincs terv azzal kapcsolatban, hogy a beteg márciustól hogyan jut el ahhoz a szakemberhez, akihez ő szeretne.

Kiemelt kép: illusztráció