A Sztárban sztár mai adásában Curtis elhunyt édesapjára fog emlékezni, így biztosan nagyon megható pillanatoknak lehetünk majd szemtanúi.

A versenyzők is választhattak

A múltheti adásból kiderült, hogy nem csak a szerkesztők osztanak ki feladatot a versenyzőknek, de ők is választhatnak egy előadót, akit megszeretnének testesíteni.

Többen a szüleikre gondoltak, amikor választottak

Nem Curtis az egyetlen, aki édesapjára gondolt a dalválasztás, közben de Szabó Ádám és Horváth Boldi is a szüleik miatt választott dalt.

Curtis Zoránt fog énekelni

„Vasárnap édesapám emlékére szól majd ez a dal. Talán ez az eddigi legnehezebb kihívás számomra, hiszen már a próbák alatt is elérzékenyültem, nehéz könnyek nélkül előadni ezt a dalt, de mindent megteszek majd azért, hogy a maximumot nyújtsam a színpadon” – mondta Curtis, aki Zorán a Kell ott fenn egy ország című dalát fogja előadni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Meglátogattak ma is❤️💜 @krisztike.09.26

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ők a TV2 táncos műsorának kiesői: számukra véget ért a Dancing with the Stars

Horváth Boldi egy gyászoló apa dalát fogja énekelni

„Apukám gitáros, így ő szerettette meg velünk már gyerekkorunkban a blues világát. Ezeken nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy Eric Claptont választom” – mondta Boldi a Ripostnak.

„Az előadó a négy és fél évesen elhunyt kisfia emlékére írta. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy abban a helyzetben lehetek, hogy még édesapám is mellettem van, miközben már nekem is van egy kisfiam” – tette hozzá az énekes.

Szabó Ádám Freddie Mercury lesz

„Anya és apa is voltak kint anno a Freddie-koncerten, ami máig meghatározó emlék számukra, bár akkor még nem alkottak egy párt. Nagyon boldogok, hogy ezt a dalt választottam, nekik énekelek majd vasárnap” – mondta Ádám a Ripostnak.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: TV2