A Sztárban sztár mai adásában Curtis elhunyt édesapjára fog emlékezni, így biztosan nagyon megható pillanatoknak lehetünk majd szemtanúi.
A versenyzők is választhattak
A múltheti adásból kiderült, hogy nem csak a szerkesztők osztanak ki feladatot a versenyzőknek, de ők is választhatnak egy előadót, akit megszeretnének testesíteni.
Többen a szüleikre gondoltak, amikor választottak
Nem Curtis az egyetlen, aki édesapjára gondolt a dalválasztás, közben de Szabó Ádám és Horváth Boldi is a szüleik miatt választott dalt.
Curtis Zoránt fog énekelni
„Vasárnap édesapám emlékére szól majd ez a dal. Talán ez az eddigi legnehezebb kihívás számomra, hiszen már a próbák alatt is elérzékenyültem, nehéz könnyek nélkül előadni ezt a dalt, de mindent megteszek majd azért, hogy a maximumot nyújtsam a színpadon” – mondta Curtis, aki Zorán a Kell ott fenn egy ország című dalát fogja előadni.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ők a TV2 táncos műsorának kiesői: számukra véget ért a Dancing with the Stars
Horváth Boldi egy gyászoló apa dalát fogja énekelni
„Apukám gitáros, így ő szerettette meg velünk már gyerekkorunkban a blues világát. Ezeken nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy Eric Claptont választom” – mondta Boldi a Ripostnak.
„Az előadó a négy és fél évesen elhunyt kisfia emlékére írta. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy abban a helyzetben lehetek, hogy még édesapám is mellettem van, miközben már nekem is van egy kisfiam” – tette hozzá az énekes.
Szabó Ádám Freddie Mercury lesz
„Anya és apa is voltak kint anno a Freddie-koncerten, ami máig meghatározó emlék számukra, bár akkor még nem alkottak egy párt. Nagyon boldogok, hogy ezt a dalt választottam, nekik énekelek majd vasárnap” – mondta Ádám a Ripostnak.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós
- Péntek délutáni káosz a MÁV-nál: halálra gázolt egy embert a váci vonat, felsővezetékszakadás a ceglédi vonalon
- Felborult egy traktor Bonyhádnál, a járművezetője meghalt
- Pánik Tárnokon, Sóskúton és Törökbálinton: veszélyes vegyi anyag szivárgásától félnek, ezért tüntetést szerveznek a dél-koreai Dongwha üzeméhez
- Halálos baleset az M4-esen: vezetőfülkében szorult a felborult kamion sofőrje, tűzoltók emelték ki a holttestet
Kiemelt kép: TV2

