Liptai Claudia 17 esztendő után 2018. decemberében mondott fel a TV2-nél, majd ezt követően nem sokkal a konkurens RTL Klubhoz igazolt. Azóta vendégszerepelt már több műsorban is, ám műsorvezetőként most fog debütálni a csatornán.

Közösségi oldalán számolt be a hírről

Claudia a közösségi oldalán osztotta meg a nagy hírt, hogy hamarosan egy nagyszabású műsor házigazdája lesz az RTL Klubon. ” Nem véletlenül látszik a meghatottság az arcomon, mert hosszú idő után egy igazán nagyszabású show műsorvezetője leszek.” – írja posztjában Clau.

A műsor kiléte egyelőre még titok

“Hogy mi az még titok de az nem, hogy mielőtt belevágtunk a legfontosabb volt a biztonság. Azért, hogy félelem nélkül megölelhessük egymást és kacaghassunk egy jót a másikra borulva mindannyian teszteltettük magunkat.”

Itt olvasható a teljes poszt

Az Álarcos énekesben is feltűnt

Claudia az Álarcos énekes műsorában is feltűnt, ugyanis őt rejtette a Rögi maszkja, ám sajnos idő előtt fel kellett fednie magát, mert elkapta a koronavírust, így nem tudta folytatni a versenyt. A Röfi azonban visszatért és egészen a döntőig menetelt, ahol mindenki legnagyobb meglepetésére az álarc mögött Puskás Peti rejtőzött.

A férje is beteg volt

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta Claudia férje, Pataki Ádám is megfertőződött a koronavírussal, sőt olyan súlyos állapotba került, hogy rohammentő szállította kórházba.

Karantén végén lett beteg

Liptai Claudia után férje is elkapta a koronavírust. „Egy darabig úgy tűnt Ádám nem kapta el aztán a karanténunk végén tesztet csináltatott, ami pozitív lett. Már az elején látszott, hogy ugyanaz a vírus rá teljesen más hatással van” – írja a színésznő a Facebook oldalán.

Már majdnem meggyógyult

A színésznő azt írja, hogy Ádám „nagyon köhögött, a többi tünet mellett. Várta türelmesen ahogy a protokollban meg van írva, hogy majd enyhülnek a tünetek. Nagyjából a köhögést kivéve minden eltűnt az ötödik napon. A köhögés nem csillapodott én pedig egyre inkább éreztem itt valami nincs rendjén. Már majdnem letelt az ő karanténja amikor rosszabbra fordult az állapota”.

Hirtelen magas láza lett

Miután az érdi cukrásznak nagyon magas lett a láza, Claudia felhívta az orvost, aki azonnal ráparancsolta, hogy hívja a mentőket.

Szirénázó mentő vitte a kórházba

„Soha nem felejtem el a pillanatot amikor én elindultam egyedül a kisfiamért az óvodába a férjemet pedig egy szirénázó mentő vitte el ugyanazon az úton” – emlékszik vissza a szörnyű délutánra a színésznő.

Intenzív osztály

„Néhány óra múlva hívott Ádám, aki eddigre már beszélni is alig tudott,  hogy nagy kiterjedésű tüdőgyulladása van és átviszik majd az intenzív részlegre” – írja Claudia Facebook oldalán. A színésznő azt írta, arra a pár pokoli napra, amit a férje az intenzíven töltött teljesen „kihúzták alóla a szőnyeget”. Esténként egyedül ült a kanapén és sírt.

Kiemelt kép: Liptai Claudia