Súlyos krónikus betegségtől és allergiáktól szenvedő emberek esetében nem javasolt a Covid-19 elleni orosz vakcina – jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet vezetője az Interfax hírügynökségnek.

„Az ellenjavallottak közé tartoznak a súlyos autoimmun betegségek, hogy ne lépjen fel súlyosbodás az esetükben, az artritisz (írületi gyulladás), az artrózis (ízületi porckopás), az akut stádiumok, a pollinózis (szénanátha) és az élelmiszer-allergia. Komoly konzultációra van szükség az immunológussal, hogy ne súlyosbítsuk a betegségeket, csakúgy mint más oltások esetében, itt nincs kivétel” – mondta Gincburg.

Az akadémikus szerint a szakemberek megvizsgálták a készítmény embriótoxicitását és arra a megállapításra jutottak, hogy állatok több nemzedékében nem gyakorolt negatív hatást a magzatra. Úgy vélekedett, hogy állapotos nők esetében nincs különösebb szükség az oltásra, de mind az influenza, mind a Covid-19 esetén tanácsos inkább a terhesség előtt beadatni a védőoltást.

Elmondta, hogy a folyékony formájában az Oroszországban hivatalosan kedden bejegyzett, liofizált (fagyasztva szárított) formájában pedig várhatóan jövő héten regisztrálandó vakcinát mintegy másfél-két hónappal ezelőtt szabadalmaztatták. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi.

Nemzetközi szabadalmaztatását körülbelül egy hónappal ezelőtt kezdeményezték és azt Gincburg szerint „150 országban vizsgálják”. Az intézet munkatársai közült többen, így a társzerzők között szereplő igazigazgató is, március végén magukat is beoltották.

Gincburg szerint a Gamaleja Intézet és az Oxfordi Egyetem vakcinája azonos technológián alapul, de mivel az orosz védőoltás kétkomponensű, hosszabb immunitást alakít ki, mint a brit. Rámutatott, hogy amíg Nagy-Britanniában majomtól származó, addig Oroszországban emberi adenovírust használtak fel „tartályként” a koronavírus-génnek a sejthez szállításához, hogy ott beindítsa az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét és ily módon „megismertesse” az immunrendszert a potenciális ellenséggel.

Gincburg közölte, hogy a Gamaleja Intézet által az Ebola ellen 2014 óta kifejlesztett vektorvakcina is mintegy két évig biztosít immunitást. A Covid-19 elleni orosz vakcinával veszélytelenségével szemben megfogalmazott kételyekkel kapcsolatban azt mondta, hogy „a gyorsaság itt viszonylagos”, mert Oroszországban negyedszázada kezdték el kidolgozni az eljárást, amely alapján már a három-négy védőoltás készült az Ebola és a MERS koronavírus ellen.

Az akadémikus szerint a SARS-Cov-2 elleni vakcina 80 százalékban homológ azzal, amelyet a Gamaleja a MERS ellen már kifejlesztett és 220 orosz állampolgáron első és második fázisban már kipróbált, csak ez másik genetikai sort kellett a vektorba (az adenovírusba) betáplálni.

„Természetesen jólesik azt hallanunk, hogy azt tartják rólunk, hogy az egészségünket kockáztattuk, de valójában már 220-an jártak előttünk, akik már gyakorlatilag ugyanazt bevitték magukba és minden rendben volt velük. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megismételjük azt, amit már korábban megtettünk” – mondta Gincburg.

Beszámolója szerint a vakcina tesztelésének „posztregisztrációs”, harmadik, tömeges szakaszában egyebek között az oltóanyagnak a 60 év feletti korosztályokra és a gyerekekre gyakorolt hatását fogják behatóan elemezni.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a CNN-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az idő igazolja majd a vakcinafejlesztés orosz módszerét. Rámutatott, hogy az orosz készítmény előállításakor „emberek ezrein kipróbált, gondosan ellenőrzött platformot” alkalmaztak.

A TASZSZ által ismertetett interjúban Dmitrijev közölte, hogy a védőoltást fokozatosan és óvatosan fogják alkalmazni. Állásáspontja szerint az egyes országok részéről megfogalmazott fenntartások inkább politikai, mintsem tudományos gyökerűek, mint sok orosz termék esetében.

A Rosszija 24 hírtelevízió szerint több mint 20 ország jelentette be igényét a helyi a vakcina helyi gyártásra. Az államfők közül Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki és Aleksandar Vucic szerb elnök fejezte ki készégét arra, hogy személyesen is kipróbálja az orosz vakcinát. Igaz, utóbbi feltételként szabta, hogy annak veszélytelenségét előbb szerb orvosok bizonyítsák be.

MTI/Kiemelt kép: illusztráció