10. emeleti panellakás ablakából ugrott ki egy 23 éves magyar lány Szegeden, mégis, csodával határos módon túlélte az esést egy fa lombjainak köszönhetően. A fiatal nőt jelenleg intenzív osztályon kezelik.

Kiugrott az ablakból

A mindig mosolygós, fiatal lány, D. nemrég költözött el a szülői házból, és vált önállóvá. Úgy tűnt, minden rendben van, a lány is boldognak tűnt, amikor sikerült megtalálnia az albérletét, azonban eddig tisztázatlan körülmények között felállt a panellakás ablakpárkányára, és a mélybe vetette magát a múlt héten – írja a Ripost.

Össze is törhette volna magát

Hihetetlen, de a lánynak sikerült túlélnie a zuhanást, ami csakugyan különös, hiszen egy 10 emeletes panel legalább 30 méter magas. Ugyanakkor a lánynak hatalmas szerencséje volt, mivel az esése során egy fa lombjára érkezett, ami ugyan okozott sérüléseket neki, de lelassította a zuhanását.

Sikerült megmenteni az életét

Az egyik szemtanú a Borsnak úgy nyilatkozott az esettel kapcsolatban: „Éppen a szobámban voltam, amikor hallottam egy tompa puffanást. Ijesztő látvány volt a fiatal lány a földön fekve. Szerencsére a mentők hamar a helyszínre érkeztek, és stabilizálták az állapotát” – mondta a férfi.

Megszólalt az édesapa

A napilapnak sikerült elérnie D. édesapját is: „Harmadszor történt az életünkben hasonló tragédia” – mondta Gy. – „Szerencsére az orvosoknak sikerült stabilizálniuk a lányom állapotát, aki több súlyos sérülést is szenvedett. Annyit tudok, hogy életben tartják és különböző vizsgálatokat végeznek rajta. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz mindennek a kimenetele” – zárta gondolatait az édesapa.

Korábban Újpesten zuhant ki az ablakból egy másfél éves kislány

A Kékvillogó is írt róla, hogy egy budapesti járőrnek sikerült újraélesztenie azt a másfél éves kislányt, aki egy újpesti társasházból zuhant ki január elején. A kislánynak a mostani esethez hasonlóan sikerült stabilizálni az állapotát, kórházba szállították.

Egy férfi egy babakocsit toló anyukára esett rá

Borzalmas tragédia rázta meg a fővárost azon a nyári napon, amikor a 11.  kerületi Hadak útján egy férfi kizuhant az ablakból és pont rázuhant egy édesanyára. Az esés következtében mindkét sérült elhunyt, sőt az édesanya a két gyerekével és a férjével éppen hazajött; a férfi végignézte, ahogyan a felesége meghal.

Gyönyörű életük volt

A horrorisztikus, 11. kerületi zuhanás kapcsán a ház egyik lakója azt nyilatkozta: „Erzsike a legaranyosabb szomszéd volt, pont a férjével érkeztek haza, amikor a tragédia történt” – mesélte a szomszéd, aki szerint a családnak gyönyörű élete volt. Úgy tudni, a férj sokkot kapott a történtek nyomán, s magából kikelve őrjöngött – írja a Kékvillogó.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: Illusztráció