Megérkezett a háziorvosi praxisokba és az üzemorvosokhoz az influenza elleni védőoltás – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Ezt mondta Müller Cecília

Müller Cecília arra kérte a koronavírus szempontjából magas kockázatú csoportokba tartozókat, hogy éljenek az idén mindenkinek ingyenesen biztosított védőoltás lehetőségével.

Ez a vakcina adható a felnőtteknek

Elmondta: a felnőtteknek adható, három komponensű vakcina két A típusú és egy B típusú influenzatörzs ellen nyújt védelmet. Járványként jellemzően az A típusú influenza jelenik meg, a védőoltás tehát kellő védelmet biztosít járvány esetén.    

Ezek a LikeNews legfrissebb hírei

Erre kért mindenkit a tiszti főorvos

A tisztifőorvos kitért arra: a koronavírus ellen az influenza elleni védőoltás nem ad védelmet, ugyanakkor mindkét vírus „célszerve az alsólégúti traktus”, ezért fontos legalább az egyik ellen védekezni.    

Donald Trump fia is koronavírusos volt, ilyen állapotban van most – Ezt mondta a first lady | LikeNews

Elhunyt 29 idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 1052 főre emelkedett, 12 628-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 28 052 fő. Az aktív fertőzöttek 33%-a, az elhunytak 43%-a, a gyógyultak 31%-a budapesti. 1555 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 167-en vannak lélegeztetőgépen.

Ezért fontos az oltás

Hozzátette: nemcsak a krónikus betegségben szenvedőknek, a munkájuk miatt magas kockázati csoportba tartozóknak is különösen fontos beoltatni magukat. Példaként említette az egészségügyben, a szociális intézményekben dolgozókat, a kormánytisztviselőket, a rendvédelemben és a közlekedésben dolgozókat, akik sok emberrel találkoznak munkájuk során.

Csütörtöktől karanténkötelezettség nélkül lehet Romániába utazni

Csütörtöktől karanténkötelezettség nélkül lehet Magyarországról Romániába utazni – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert azt mondta

Kiss Róbert alezredes elmondta: a romániai országos járványügyi operatív törzs az európai betegségmegelőzési és járványvédelmi központ hétfői adatai alapján frissítette a magas kockázati besorolású országok listáját. A román rendvédelmi szervek döntése alapján csütörtök hajnaltól Magyarország nem szerepel az emelt kockázatú országok között – tette hozzá.    

Az elmúlt 24 óra

Ismertette, hogy a rendőrök az elmúlt 24 órában 39 esetben intézkedtek azért, mert tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelően viseltek maszkot. Az üzletekben, közintézményekben ugyanezért a szabályszegésért 37 esetben volt szükség intézkedésre.    

A határok

Arról is beszámolt, hogy zökkenőmentes a forgalom az ország határain, a közlekedők a csanádpalotai, röszkei, tompai és beregsurányi határátkelőn számíthatnak 2-3 órás várakozásra.

Az operatív törzs sajtótájékoztatója itt visszanézhető

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 15.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 15.)Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. október 15., csütörtök

Kiemelt kép: Müller Cecília