Farönkökkel megrakott pótkocsis teherautó borult fel Velem Vas megyében pénteken délelőtt. A baleset erdészeti úton történt, a teherautót keresniük kellett a mentőegységeknek.

Velem irányába tartott egy kerékpáros egy erdészeti úton pénteken délelőtt, amikor egy felborult teherautóhoz ért. A sofőrnek nagy szerencséje hogy éppen arra járt.

„Percekkel korábban elhajtott mellettem, innen tudtam, hogy egy friss balesetet látok. A kabinban beszorulva bent volt a sofőr is. Először nem mertem közelebb menni, mert folyt az olaj a teherautóból, de azonnal értesítettem a mentőket. Ők mondták, hogy nyugodtan közelebb mehetek és beszéltem a sofőrrel is, aki akkor még sokkos állapotban volt. De később már összefüggően beszélt. Szomjas volt, inni kért” – mondta el a 112press-nek a baleset bejelentője.

A helyszínre kis késéssel értek ki a mentőegységek, ugyanis a bejelentés alapján nem volt egyértelmű, hol történt a baleset, ezért GPS koordinátákat is megadott a kerékpáros. Az egyik tűzoltóautó útját kidőlt fa állta, fél perc alatt eltakarították az útakadályt.

A nyomok alapján a Velem felé tartó teherautó egy enyhén balra ívelő kanyarban a jobb oldali padkára futott, ahol egy részen leszakadt a kerék alatt a talaj. A sofőr próbált korrigálni, de a menetirány szerinti bal oldalon domboldalnak ütközött és a teherautó a tetejére fordulva állt meg.

A sofőr keze a fülke alá szorult, nem tudta kiszabadítani. Őt kőszegi, szombathelyi és kőszegszerdahelyi tűzoltók szabadították ki, majd a mentők kórházba szállították.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: 112press