Site icon LikeNews

Feleségével zenél együtt a népszerű magyar énekes – Zsanett istenadta tehetség

Az első közös dal gondolata még a nyár folyamán fogant meg, azonban csak most látott napvilágot a CzuKi formáció, azaz Czutor Zoltán és Kilián Zsanett első közös dala.

A felesége is istenadta tehetség

Bár nemrég a magánéletébe is bepillantást engedett Czutor Zoltán és felesége, Kilián Zsanett, de az a Nyerő párosból sem derült ki, hogy a zenész felesége istenadta zenei tehetség. „10 éve vagyunk együtt, 9 éve vagyunk házasok. Mivel Zolinak otthon is van egy stúdiója, szinte minden dal feléneklésénél ott voltam. Mindig beleénekeltem, csak az nem lett rögzítve” – mondta nevetve Czutor-Kilián Zsanett, aki a nyár folyamán találta meg azt a zenei stílust, amely igazán közel áll hozzá.

Nyaralni voltak, amikor megfogalmazódott a közös dal gondolata

„Épp nyaraltunk, amikor akusztikus gitáron próbálgattam ezt a dallamot. Zsaninak egyből megtetszett, mondta is, hogy ’Na ez az, amiből dalt kell csinálnunk!’. Ezután elkezdtük összerakni ezt a kicsit melankolikus dalt, aminek a végkicsengése pozitív. Viták vannak néha közöttünk is, a szerelmet, kettőnk szerelmét azonban sosem kérdőjeleztük meg” – tette hozzá Czutor Zoltán, akinek felesége könnyen teszi túl magát a vitákon, problémákon.

FRISS!

Mint egy olasz család

„Olyanok vagyunk, mint egy olasz család. Néha van ajtócsapkodás, sértődés. Sőt, nekem van egy hisztiszobám is. Amikor már érzem, hogy robbanna a dolog, inkább félrevonulok ide. Légzésgyakorlatokat végzek, zenét hallgatok, ha itt vagyok, a család is tudja, hogy erre most szükség van, különben elgurulna a gyógyszerem. Általában 5 perc is elég itt, kisimulok és utána minden mehet tovább” – árulta el Czutor-Kilián Zsanett a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak.

Koronavírusosak voltak

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta az egész Czutor család átesett a koronavíruson. A Belmondo énekese kórházba is került magas láza miatt.

Elkapták a koronavírust

A műsorban elmondták nem tudtak eleget tenni a meghívásnak, mert családjuk koronavírusos lett és még lábadoznak. Zoli kórházba is került ott kapott kezelést. 39 fokos magas láza volt, de egyéb fájdalmak, szövődmények nem alakultak ki. Két-három kemény napon van túl elmondása szerint.

Ezt tanácsolták mindenkinek

Azt tanácsolta mindenkinek, hogy minden tünetet vegyünk komolyan, forduljon szakorvoshoz, ha észrevesszük magunkon. Szerinte az ő állapota azért súlyosbodott, mert nem állt le az énekléssel, ami a tüdejét igénybe vette. Zsaninak elveszett a szaglása, ízlése.

Hamar jobban lettek

Szerencsére hamar jobban lettek, a betegség ideje alatt karanténban voltak.

Kiemelt kép: facebook/ czutorzoltanpublic

Exit mobile version