Mint korábban megírtuk, csütörtök délután egy 16 éves fiú vesztette életét, amikor egy kidőlt fa a földre rántotta a kötélpályát a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.

Osztálykiránduláson voltak

Zsigmond és osztálytársai osztálykiránduláson voltak, és az összes program közül a kalandparkot várták a legjobban, ám senki sem számított a szörnyű tragédiára, ami történt.

Gyökerestül kidőlt a fa

A Blikk úgy tudja, hogy a fa gyökerestül dőlt ki, amelyhez a drótkötél rögzítve volt. A fiatal a földreérés pillanatában elhunyt, esélye sem volt a túlélésre. A halál oka nem a becsapódás volt, hanem a teste a két fa közé szorult.

Többen megsérültek

Zsigmondon kívül több diák is a kötélpályán tartózkodott, egyiküket medencesérüléssel szállították kórházba, harmadik osztálytársukat a helyszínen látták el a mentők, valószínűleg sokkot kapott a történtektől.

Továbbra is helyszínelnek

A rendőrség még tegnap is a kalandparkban helyszínelt. A gyöngyösfalui Holdfény-liget kalandpark rendkívül népszerű, szinte mindig tele vannak. A kidőlt fának állítólag nem volt koronája, csak gyökere és törzse. A szakemberek szerint ez veszélyes, ugyanis meg van rá az esély, hogy előbb-utóbb elhal. Lehetséges, hogy az utóbbi idők esőzései is közrejátszhattak, ugyanis a talaj erősen fellazult.

Nyomoz a rendőrség

A a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt vizsgálja az eset körülményeit.

Megszólalt a gyászoló édesapa

A fiú édesanyja tanárnőként, édesapja pedig asztalosként dolgozik, Zsigmond az egyetlen fiúk voltak.

“Hatalmas a fájdalom a szívünkben, még beszélni sem igazán tudok róla” – mondta az édesapa a Blikknek. Az édesanya megszólalni sem tudott a fájdalomtól.

A szomszédok is csupa jót mondtak

“Pici kora óta ismerem, tündéri srác volt. Tisztelettudóan viselkedett mindig, ahogy a szülei is. Az édesapja a tragédia után átjött hozzánk, arra a fájdalomra nincsenek szavak, ami az arcán volt. Nagyon sajnálom őket” – mondta a idős hölgy, aki néhány házra lakik a gyászoló családtól.

A kalandpark vezetője is megtörten nyilatkozott

“Rettenetesen sajnálom ami történt. A balesetnek semmi előjele nem volt, a fát, ahogy a szabályok is előírják három hónapja ellenőrizte egy szakember. Nekünk mindig a biztonság volt az első, egyszerűen nem értem mi történt. Az biztos, hogy a fiú aki életét vesztette semmit nem hibázott. Szeretném a családja felé őszinte részvétemet kifejezni.Bízom benne, hogy a rendőrségi vizsgálat kideríti, mi vezetett ehhez a felfoghatatlan tragédiához” – mondta Szőnye Péter a Blikknek.

Az osztálytársaknak pszichológus segít feldolgozni a tragédiát

Tegnap a keszthelyi Vajda János Gimnázium előtt rengeteg mécses gyűlt össze. Az elhunyt fiú diáktársai és barátai jöttek gyertyát gyújtani, de rengeteg olyan helybéli lakos is tiszteletét tette, aki csak látásból ismerte Zsigmondot. Délután pedig a fiú osztálytársai jöttek el az iskolához, mert pszichológus segít nekik, hogy feldolgozzák Zsigmond halálát.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: 112press