Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta rájárt a rúd az Exatlon Hungary Kihívóira az utóbbi napokban. Bár korábban a Bajnokok kerültek többször mélypontra, úgy tűnt fordult a kocka, ugyanis a kékek Ricsi távozása óta nem tudták felszívni magukat. Eddig! Ugyanis most olyan brutális fölénnyel szorították maguk mögé a Bajnokokat, hogy ilyenre a műsor történetében még nem volt példa.

Nem állt jól a Kihívók szénája

Két nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy a Kihívóknál még Bálint nem tudott pontot szerezni, így a pirosan sima győzelmet arattak felettük. A kékeknek a táborba kellett költözniük, vagyis bukták a villajátékot. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezt mondta ezután Bálint

Bálint megszólalt a hétfői villajáték után: “Külső szemmel úgy tűnhet, hogy a csapatnak mélypontja van, de annak ellenére, hogy nagyon kikaptunk, én végig azt éreztem a csapaton, hogy nagyon jó kedvünk volt végig és fejben ott tudtunk maradni, nem tört meg minket, hogy levagyunk maradva” – mondta a versenyző.

Szomorú Ricsi távozása miatt

Bálint elmondta, hogy mélyen érintette Ricsi távozása, ugyanis már az elején is egy szoros kapcsolat alakult ki közöttük, aki a csapatnak egy meghatározó tagja volt.

Az új játékos sem volt a toppon

Múlthéten a Kihívók egy új játékost köszönthettek Vivit, ám a lány egyelőre nem találja a helyét a csapatban. A versenytársak próbáltak segíteni a lánynak és megosztani vele az eddigi tapasztalataikat, írtuk korábban. Mostanra pedig úgy tűnik, hogy sikerrel jártak, ugyanis a Kihívók annyira felszívták magukat, hogy 10-1-es vereséget mértek a tegnap esti adásban a Bajnokokra.

Itt a történelmi pillanat:

A joker játék

A szerdai Joker játékban szenvedtek csúfos vereséget a Bajnokok, ugyanis 10:1-re kaptak ki a Kihívóktól. Ezt követően elszabadultak az indulatok a pirosaknál, elsőként az újonc Bajnok, Virág András szólalt fel a csapat teljesítménye kapcsán, sőt két társáról elég kemény kritikát fogalmazott meg.

Jankát és Lillát kívülállónak gondolja

„A komoly vereséget követően hirtelen felindulásból rákérdeztem a csapat előtt. Részben megbántam, mivel inkább négyszemközt kellett volna felhoznom ezt a témát, de olyan szempontból jó döntés volt, hogy ez másokból is előhozott további sérelmeket, kollektív gondolatokat” – mondta Ripostnak András, akinek az is szemet szúrt, hogy Janka és Lilla sokszor különválnak a csapattól.

Elszeparálják magukat

„Azt láttam, hogy bizonyos helyzetekben elszeparálják magukat, míg a többiek együtt hülyéskedtek. Persze nem kell mindig együtt lennünk, illetve vannak emberek, akik közelebb állnak egymáshoz, de náluk hangsúlyosabb volt, hogy sokszor elvonultak, gyakran csapatmegbeszélések során is összesúgtak, és ez nem feltétlenül tesz jót a csapategységnek” – mondta a lapnak az újdonsült a bajnok.

Fontos lenne a kommunikáció

Andris véleményével egyébként Krisztián is egyetértett: „Amikor Andris felszólalt a verseny után, és elmondta, hogy szerinte a Bajnok csapat csak hat emberből áll, amit először nem is értettem, utána leesett, hogy Jankára és Lillára gondol, ami meglepett, hiszen csak pár napja csatlakozott a csapathoz, úgymond tudatlanul. Így fura volt, hogy pont ő hozta fel, de volt igazság abban, amit mondott. Janka és Lilla valóban nagyon jó barátok, amivel nincs is baj, de előfordult, hogy csak egymással osztottak meg olyan dolgokat, ami a csapat többi tagját is érintették volna. A kommunikáció viszont nagyon fontos, hogy jól működjön, pláne, hogy ennyi különböző személyiségnek kell együtt élnie” A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

További tartalmak a LikeNews hírportálon Exatlon Hungary témában itt érhetők el.

Kiemelt kép: Exatlon Hungary, Kihívók, TV2