Site icon LikeNews

Felszólalt Fésűs Nelly: őket biztosan börtönbe záratná

Az állatvédelem mellett áll ki Fésűs Nelly. A színésznő szívügyének érzi, hogy felszólaljon, és azt is tudja, hogy milyen büntetéssel sújtaná azokat, akik ártatlan állatokat bántanak.

Bűncselekmény

Nelly a Borsnak fejtette ki, hogy az állatkínzás igenis bűncselekmény: „Az, aki öncélúan, szánt szándékkal szenvedést okoz egy élőlénynek, nem kérdés, letöltendő börtönbüntetést érdemel – mondta Nelly a lapnak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az állatkínzás fogalma

A Doktor Balaton színésznője elmondta, hogy az ő véleménye szerint már az is állatkínzás, ha egy kutya láncra van kötve és így a szabadságában akadályozzák. Továbbá említette a fizikai fenyítést, valamint a megfelelő táplálást.

Nem baj, ha nincs lakásban

Nelly úgy gondolja, hogy az nem probléma, ha nem a lakásban él a kutya, hanem az udvaron, amíg rendezett körülmények között van tartva.

Nekik is van kutyájuk

„Nekünk is van kutyánk, Aiko, egy hatvankilós Tosa inu. Mindig is kinti kutya volt, viszont soha nem kötjük meg, nem verjük láncra ellenben van egy téliesített, fűtött, szigetelt kutyaháza. Természetesen amikor fagy van, akkor mi is beengedjük őt a lakásba, de egyébként teljesértékű és boldog életét él odakint’ – nyilatkozta Nelly a Borsnak.

Egy korábbi kutyájuk rátámadt a kislányára

2019 őszén a LikeNews is megírta, hogy megtámadta Fésűs Nelly kislányát a család kutyája. Az akkor ötéves Elza Zorka sebét több öltéssel kellett összevarrni. Korábban a kutya a kislány sokat játszott együtt, ezért nem értik, mi történhetett. A színésznő kislányát saját otthonukban támadta meg a Tosza inu fajtájú, Amazon nevű nagy testű kutyájuk.

Egy másodperc alatt történt

A színésznő szerint az egész egy másodperc alatt történt. Éppen hazaértek, és mielőtt még bementek volna, Elza bemászott a kutyaházba. Az állat valószínűleg megijedt és ezért támadta meg a kislányt. Korábban sokat játszott együtt a kutya és a kislány, soha még csak rá sem morgott az eb. Azt sejtik, hogy Amazon csak a saját területét védhette.

Tenyésztőhöz vitték

Az Origo két évvel ezelőtti cikkükben azt írja, hogy a színésznő nem haragudott az ebre, ám ezek után nem tudott bízni benne, de elaltatni semmiképp sem akarták, ezért tenyésztőhöz vitték.

Ezt mondta a haszonállatokról

Nelly szerint a haszonállatok és a háziállatok között nagy a különbség, ugyanis habár egy malac és egy tyúk is lehet házi kedvenc, de a haszonállatokat alapvetően a húsukért, tejükért és tojásukért tartjuk. „Egy malac szakszerű feldolgozása szerintem nem minősül állatkínzásnak, s a böllér is tudja, hogy miként kell leölni egy disznót ahhoz, hogy azzal egy másodperc fájdalmat se okozzon az állatnak” – mondta a színésznő a lapnak .

Nem tudná bántani őket

A színésznő hozzátette, hogy ettől függetlenül ő egy haszonállatot sem tudna bántani, ahogy egy disznóvágást sem tudna sosem végig nézni, de álszent lenne, ha azt mondaná, hogy a húsukat nem eszi meg. „Azt is csak azért, mert egy feldolgozott, konyakész termékre, egy csirkemell filére például már nem tudok úgy tekinteni mint egy állatra” – nyilatkozta a Doktor Balaton sztárja.

Beoltatja magát

Nelly januárban egy Instagram sztoriban válaszolt egy rajongói kérdésre, elmondta, hogy befogja oltatni magát, ugyanis ha visszalehet szorítani a vírus terjedését így, akkor meg kell tenni. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Fésűs Nelly, LifeTV

Exit mobile version