Mintegy 10 600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett. Ez alapján úgy lehetne becsülni, hogy a 14 éven felüli, nem idősotthonban vagy 20 főnél nagyobb intézményben élő magyar lakosok körében 243-7230 közötti az aktív fertőzöttek száma.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 17 787 főt választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett minden életkorra reprezentatív legyen.

A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár elment az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka, mintegy 10 600 fő vett részt a vizsgálatban.

Az úgynevezett kerethiba figyelembevételével legmagasabb, 75 százalék felett részvételi arány Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpont Salgótarján, 77 százalékos részvétellel. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő személyek csökkentették a ténylegesen elérhető, tesztelendő személyek számát.

Az adatok feldolgozása továbbra is tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatóak, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján ez alapján úgy lehetne becsülni, hogy a 14 éven felüli, nem idősotthonban vagy 20 főnél nagyobb intézményben élő magyar lakosok körében 243-7230 közötti az aktív fertőzöttek száma.

A Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról, dinamikájáról.

A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízimentők munkatársai is.

A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie – a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben kerülhet sor a következő országos vizsgálatra.

A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

Kiemelt kép forása: MTI/Balogh Zoltán