Forró ételt öntött a fejére és rendszeresen bántalmazta a beteg asszonyt a férje. Most kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy férfi ellen.

A házaspár egy Kiskunhalas környéki községben lakott, házasságuk évek óta konfliktusokkal terhelt volt. A viták és veszekedések 2019-ben váltak rendszeressé.

A férfi megalázta, szidalmazta a feleségét, de többször bántalmazta is: ellökte, felpofozta és a kezeit szorongatta. A nő a verések miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de ekkor még nem jelentette fel a férjét.

A helyzet tavaly szeptember közepén vált még rosszabbá. Egyik nap a férfi ismét ordítozni kezdett a nejével, a hajánál fogva a földre rántotta, miközben azt kiabálta, hogy „ mikor döglesz már meg, te rohadék”.

EZT LÁTNOD KELL! Forgalommal szembe hajtott fel egy autós az M3-as autópályára, óriási baleset lett belőle

A férfi ezután még a forró ételt is a bántalmazott és megfélemlített asszony fejére öntötte. A nő a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, részben még a haja is kihullott.

Két héttel később a férfi ismét vitába keveredett az asszonnyal, ordítozott vele, trágár módon szidalmazta, nekinyomta a falnak és a kezeit szorongatta. A  nő ijedtében az utcára menekült és értesítette a rendőrséget. Az asszony ekkor is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és félelmében ideiglenesen a fiához költözött.

EZ IS ÉRDEKELHET! Halálos baleset: egy 18 éves lány vesztette életét, miután 3 autó ütközött Vas megyében

Az asszony, aki 2019 tavaszán egy műtéten esett át és hónapokon keresztül nehezen mozgott,  a kora és egészségi állapota miatt csupán korlátozottan tudott védekezni a bántalmazásokkal szemben. A büntetlen előéletű férfi  jelenleg szabadlábon várja a tárgyalást.

Kiemelt kép: illusztráció