Szegedre indult egy fellépésre közvetlenül halála előtt Gesztesi Károly. Kollégái többször próbálták elérni telefonon, de nem sikerült, akkor már halott volt a színész.

Gesztesi Károly szombaton hunyt el. A színész Budapesten a Ferdinánd hídnál autózott, amikor vezetés közben rosszul lett. A kocsijával még félre tudott állni, az RTL Híradó úgy tudja, ő maga hívta a mentőket, de hiába érkezett gyorsan a segítség, már nem tudtak segíteni rajta. Az orvosok ötven percen át próbálták újraéleszteni, de eredménytelenül.

A LikeNews.hu részletesen itt és itt írt Gesztesi Károly haláláról.

Beleznay Endre az RTL Híradónak azt mesélte, Gesztesi Károly a Páratlan páros című előadást játszotta volna Szegeden, éppen a találkozópontra ment, ahonnan busz vitte volna tovább a társulatot, de a színész sajnos már nem ért el odáig.

A szegedi Rendezvényközpont a Facebookon írta meg, hogy az előadás tragikus okok miatt elmarad.

Beleznay Endre utoljára december 29-én játszott együtt Gesztesi Károllyal, amikor a Nicsak, ki lakik itt című darabban. Gesztesi Károly Normant, a főszereplő albérlőjét játszotta. Beleznay Endre azt mondja, nem volt előjele a tragédiának.

„Valamennyire bicegett, de azt leszámítva teljes erejében volt”- mesélte Beleznay Endre, aki arról is beszélt, hogy a legutóbbi darabban, amiben együtt játszottak az egyik kollégájuk egy kukában volt, nekik pedig fel kellett emelni és Gesztesi Károlynak ez is mindig ment.

A színész szerint ez a darab tele van mozgással, fizikai erő, koncentráció szükséges hozzá, Gesztesi Károlynak pedig egyikkel sem volt baja.

Koltai Róbert megrendülten mesélte az RTL Híradónak, hogy Gesztesi Károly karácsony után üzent neki. Érdekesség, hogy a két színész első személyes találkozása is a Sose halunk meg című filmhez köthető, a Koltaihoz írt utolsó üzenetben is ezt a filmet emlegette Gesztesi.

Kiemelt kép: Gesztesi Károly – Forrás: TV2