Site icon LikeNews

Gólyahír: megszületett a Barátok közt sztárjának kislánya – Ezt a nevet kapta a pici

Mint ahogyan arról októberben a LikeNews is beszámolt második babájával volt várandós a Barátok közt csinos színésznője, Kardos Eszter.

Első babájuk is menetrend szerint érkezett

Mint megírtuk Eszter akkor az RTL-nek adott interjújában elárulta, hogy első gyermekük, Erik is tervezett baba volt és most a kistesó szintúgy. Ami az egész dologban a legmeglepőbb, hogy mindkét várandóssága pikk-pakk összejött, gyakorlatilag épphogy elkezdtek próbálkozni, Eszter szinte rögtön teherbe is esett. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megszületett a kislányuk

Mostanra pedig megszületett Eszterék második gyermeke, aki természetes úton 3015 grammal, valamint 50 centisen jött a világra és a Győrfy Zita nevet kapta.

Eszter mindenben számíthatott a férjére

A boldog kismama a HOT! Magazinnak számolt be a szülés részleteiről: elmondta, hogy a második szülés valóban könnyebb, mint az első, ennek ellenére nem tagadja, szüksége volt a férje támogatására, aki a koronavírus ellenére is lehetőséget kapott rá, hogy a felesége mellett legyen.

Kapcsolódó:

Végig mellette volt

„Segített mindenben, végig kísért, ahogy vajúdtam a labdán és a zuhanyzóban is, még a levegővételben is számíthattam rá. Nem is tudom, mi lett volna, ha nincs mellettem” – árulta el Eszter a lapnak.

Nem kért fájdalomcsillapítót

„Felállhattam, sétálhattam, javasolták is, hogy így tegyek, mert a gravitácó támogat abban, hogy minél gyorsabban kibújjon a gyermek. Minden ‘feladat’ után mondták, hogy előrébb járunk. Egyébként ahogy beértünk a kórházba, rögtön a szülőszobára kerültem, folyamatosan vizsgáltak CTG-vel, majd jöttek az egyre sűrűbb fájások. Gondolkodtam, hogy kérek fájdalomcsillapítót, de olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt rá idő, az orvosom is csak az utolsó húsz percre ért be.”

FRISS! Drágább otthonba költözhet Vajna Tímea, mint amiben néhai férjével élt együtt

Hercegnős nevet kapott a kicsi

„Hercegnős nevet szerettünk volna adni neki, és Zita volt az utolsó magyar királyné. Rövid, talán nem elcsépelt névről van szó, akikkel beszéltem előtte róla, mindenki azt mondta, csak szép Zitákat ismer… Az egész várandósságom és maga a szülés is minden kellemetlenség nélkül zajlott, de azt hozzá kell tennem, hogy minden nő előtt le a kalappal, mert azért voltak necces pillanatok. Ám leírhatatlan a boldogságunk, s minden fájdalom egy szempillantás alatt megszűnik, ahogy ránk néz a gyermekünk, mi egymásra nézünk, és tudjuk, hogy ez a pici belőlünk lett” – árulta el a Barátok közt egykori Vandája. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kardos Eszter és párja – RTL Klub

Exit mobile version