Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag – erről Orbán Viktor beszélt vasárnap este a TV2-ben. Azt is mondta, hogy Budapestnek nincs olyan üzleti modellje, amivel a magyarokat hozná el a fővárosba és őket venné rá, hogy töltsenek el a fővárosban egy hétvégét. A miniszterelnök szerint ezen mindenképpen változtatni kell.

Ha meglesz a vakcina, meg fogják szervezni, hogy legyen Magyarország számára, és időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja – mondta Orbán Viktor.

Brüsszel szerint legkésőbb 2021 első félévében, az amerikaiak szerint azonban már ez év végéig kifejleszthetik a koronavírus elleni oltóanyagot.

Közlése szerint folyamatosan tárgyalnak az amerikaiakkal, a japánokkal, a kínaiakkal, az oroszokkal, és pénzt adtak az Európai Unió által támogatott európai kutatási programokra. Az esélyek nem rosszak – értékelt a kormányfő, aki szerint a világ négy-öt nagy erőközpontja fel tudja kínálni az emberiségnek a vírust megállítani képes vakcinát a következő év során.

Orbán Viktor kiemelte: olyan védekezési receptet kell kínálni az embereknek, amit elfogadnak, és ezért egyetértési pontokat, nemzeti egységet kell létrehozni. Az emberek védekezni akarnak, de nem akarják, hogy az ország újra megálljon, Magyarországnak működnie kell – rögzítette Orbán Viktor.

Kifejtette, Ausztriát továbbra is figyelemmel követik, az egyetlen hely, amit nem ért, Csehország, ahol elszabadultak a számok, erre figyelni kell. A határzárat továbbra is fontosnak tartja, az utánpótlás-vonalak ott vannak, ezeket ott kell elvágni. A kormányfő kijelentette: ki fogunk ebből a “nyomorúságból szabadulni”, és addig pedig ki fogjuk bírni.

Budapestről azt mondta: a főváros üzleti modellje a turizmusban és a vendéglátásban a külföldiekre épül, az itt szállodai szobát foglalók 93 százaléka külföldi, szemben Rómával, vagy Párizzsal, ahol ez 50-60 százalék.

Orbán Viktor szerint Budapestnek nincs olyan üzleti modellje, amivel a magyarokat hozná el a fővárosba és őket venné rá, hogy töltsenek el a fővárosban egy hétvégét. Mindenképpen változtatni kell ezen az üzleti modellen, akkor is, ha visszatér az élet a normál kerékvágásba.

A miniszterelnök megjegyezte: mintegy kétezer milliárd forint maradt a családoknál és a vállalkozásoknál a hitelmoratóriummal, ami nagy segítség volt mindenkinek, illetve adót csökkentettek a vállalkozások számára. A kormány, amit lehetett, vidéken és Budapesten megtett – mondta, hozzátéve: nem ártana a rásegítés, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatainak irányvonalát érdemes lenne követni – ezzel a miniszterelnök Karácsony Gergely főpolgármesternek üzenhetett.

MTI, Kiemelt kép: Orbán Viktor – Forrás: Facebook/Orbán Viktor