Hajdú Péter egy különleges vendégségből posztolt, Mészöly Kálmánt látogatta meg vasárnap. A focilegenda  tavaly április óta küzd súlyos betegséggel, már az orvosok is lemondtak róla.

Hajdú Péter egy fotóval tudatta, hogy vasárnap meglátogatta régi barátját. A showman a nagybeteg Mészöly Kálmánnál járt. A műsorvezető már több évtizede jó kapcsolatot ápol az egykori válogatott focistával.

Tavaly egy ország aggódott a 77 éves Mészöly Kálmánért, a Vasas korábbi sokszoros válogatott labdarúgójáért, amikor jött a hír, hogy a súlyos betegséggel küzd.

„Szerencsére egyre jobban érzem magam. Tavaly, amikor a sportújságíró-közgyűlésen a MLSZ életműdíját átvehettem, már-már úgy éreztem, sikerült túljutnom a betegségen, de azt követően jött a feketeleves. Három hónap kórház, három különböző klinikán, ésbár senki nem mondta, úgy vettem észre, hogy még az orvosok is kezdtek lemondani rólam. De szerencsére most már javul az állapotom. A szívemmel és a vérnyomásommal volt probléma,de hála Merkely Béla professzornak, sikerült talpra állítania. Először nem zárták ki a műtét lehetőségét, de utána gyorsan javult az állapotom, és így ma már szó sincs sebészi beavatkozásról” – mondta Mészöly Kálmán áprilisban  Borsnak,

Mészöly Kálmán arról is beszélt, hogy a vitaminoktól érzi jobban magát.  A kisfröccsöket pedig málnaszörpre cserélte, orvosai azt tanácsolják neki és a fia is arra biztatja, hogy sokat mozogjon. Ő pedig betartja az utasításokat.

Kiemelt kép: Youtube – Forrás: M4