Bűncselekmény áldozata lett egy 20 éves férfi. A rendőrök az egyik feltételezett elkövetőt – egy 43 éves férfit – a helyszín közelében elfogták, két társát jelentős erőkkel keresik – olvasható a rendőrség honlapján. 

Itt történt az eset

A rendőrségre 2020. október 31-én 20 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Buzsáki Imre utcában az egyik lakásban egy férfit megkéseltek.

A késelőt a helyszínen elfogták

A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott a lakásban, ahova bement két másik férfi és egy nő, akik bántalmazták őket.

A fiatal a helyszínen meghalt

Az eset során az egyik személy egy késsel megszúrta a 20 éves férfit, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette.

A támadó is megsérült

Az 54 éves férfi a bántalmazás során könnyebben megsérült. A három támadó közül az egyiküket – egy 43 éves helyi férfit – a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

Két férfit még mindig nagy erőkkel keresnek

A másik férfi és élettársa elmenekült a helyszínről, őket azonosították és jelentős erőkkel keresik a rendőrök.

Emberölés miatt nyomoznak

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetése miatt indított nyomozást.

Egész este ellenőriztek

Bahír – Baranyai hírportál információi szerint egész este fokozott rendőri ellenőrzések zajlottak Pécs városában, mint írjak, “a Komlói út, Budai vámi Tesco és a gyárvárosi templom környékén ellenőriznek, de kaptunk információt arról is, hogy a város teljesen másik pontján, például a Makay úti Tesco környékén is mindenkit megállítanak, tehát úgy tűnik a város kivezető útjait figyelik kiemelten. Információink szerint mindenkit alaposan megnéznék igazoltatás közben, ez alapján nagy eséllyel keresnek valakit.”

Kiemelt kép: Illusztráció