Egy tortával osztott meg egy fotót Dér Heni, hogy kiderüljön milyen nemű gyermeket hord a szíve alatt.
Babcipős torta
Heni tortájának egyik fele kék, a másik fele pedig rózsaszín volt, ám ahhoz, hogy megtudja a baba nemét fel kellett vágnia.
Kiderült a neme
A torta felvágása után, mivel a belseje kék volt világossá Heni számára, hogy kisfiút vár.
Fiús anyuka lesz
„Nem tudom letagadni az óriási örömöt az arcomról”: #fiúsanyaleszek – írta Heni a posztjában.
Várják a kicsi érkezését
Nemrég az énekesnő párja, Gergő osztott meg egy meghitt fotót.
Nemrég jelentette be terhességét
Dér Heni október végén jelentette be, hogy vetélése után szülői örömök elé néznek a párjával.
“Nagyon vártuk a babát, de nem sejtettük, hogy ilyen hamar összejöhet. (…) A legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy merjek-e örülni. Az első terhességemnél sírtam a boldogságtól, ami nem tartott sokáig. Nem meglepő, hogy másodjára aggódtam, nehéz volt így lelkesedni” – nyilatkozta Heni a Story Magazinnak.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Munkavégzés közben, két postás is meghalt a kánikulában: Kapitány István azonnal vizsgálatot rendelt el
- Jövő pénteken vesznek végső búcsút Berhidán a 11. emeletről kizuhant Németh Zsanett birkózótól
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
Kiemelt kép: Dér Heni