Kiderült, mikor vetítik a Mi kis falunk 5. évadának első epizódját az RTL-en. Pajkaszeg lakóinak most sem lesz hiányuk kaladból.

Szeptember 19-én, 20 órakor kezdődik a Mi kis falunk 5. évadának premier epizódja – közölte az RTL Magyarország.

Az 5. évad főbb szereplői lesznek: Csuja Imre, Bánki Gergő, Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Reviczky Gábor, Schmied Zoltán, Bata Éva, Szabó Győző, Udvaros Dorottya, Debreczeny Csaba, Kerekes József, Fehér Tibor, Törőcsik Franciska, Mikecz Estilla, Rusznák András.

Az RTL szerint az 5. évad epizódjai audio-narrációval is rendelkeznek. A sorozat folytatásából kiderül, kopogtat-e a gólya Pajkaszegen, hiszen a negyedik évad Erika terhességi tesztjének kérdésével ért véget.

Az ötödik évad első epizódjában pedig rögtön fény derül a titokra, mit látott a teszten Gyuri párja. Folytatódik Viki, Zsolt és Nelli szerelmi háromszöge.

Laci és Ildikó azon ügyködik, hogy elválhassanak, de olyan akadályokba ütköznek, amelyekre nem számítanak.

A polgármester idegeit a falu anyagi helyzete és egy nem várt támogatás borzolja. A közmunkások lehet, hogy végre valóra váltják az álmaikat.

Emellett a pajkaszegiek életét pedig egy titokzatos hölgy felbukkanása is izgalmassá teszi a következő évadban.

Kiemelt kép: A három közmunkás a Mi kis falunk c. sorozatból – Forrás: RTL Klub