JR Sztorik néven új online háttérműsor indul a Jóban Rosszban sztárjaival. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel az otthonukban beszélgetnek vendégeikkel.

Már korábban indult a kezdeményezés

A korábban #nofilterlive néven indult kezdeményezés március 31-én szerdán 18 órakor JR Sztorik néven folytatódik. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel a koronavírus okozta körülmények miatt első alkalommal Zoom-on fog bejelentkezni a JR Sztorik – Különjárat című beszélgetős műsorban a Facebookon. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Meghívott vendégek

A műsor vendége ezúttal Sári Évi lesz, aki nemrég epizódszereplőként tűnt fel a Super TV2 sorozatában.

Kinek szól?

Nyári Darinka elmondta: a JR Sztorik elsősorban a sorozat nézőihez, rajongóihoz szól. A Jóban Rosszban csapata csupa remek emberből áll, legyen szó színészről, kreatívról vagy stábtagról, és szeretnék, ha ezt a nagy családot a közönség is megismerhetné.

Ők maguk szerkesztik a műsort

Kiss Ernő Zsolt kiemelte: a műsort maguk szerkesztik, vágják és folyamatosan keresik az ehhez szükséges technikai lehetőségeket. Most megújult formában jelentkezik majd az élő háttérműsor több kameraképpel, animált grafikákkal, extra tartalmakkal.

A műsor célja

A műsor célja, hogy kulisszatitkokat, érdekességeket áruljanak el az immár 16 éve futó kórházsorozatról, ugyanakkor a kötetlen beszélgetésekben a színészek családi élete is rendszerint szóba kerül.

Exkluzív tartalmak

A rajongók exkluzív tartalmakat, kimaradt jeleneteket és kulisszák mögötti videókat láthatnak itt. JR Sztorik – Különjárat március 31-én 18 órakor a JR-Sztorik Facebook-oldalán. A beszélgetést itt lehet követni – Facebook.com/jrsztorik

Suhajda Dániel nemrégiben megnősült

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta megnősült a Jóban Rosszban színésze, Suhajda Dániel! A színész és kedvese Farkas Fanni kétszer is kénytelen volt elhalasztani a lagzit.

Nem csak a menyasszony hullajtott könnyeket

Dániel a Story Magazinnak nyilatkozott még októberben, elmondta, hogy ezen az esküvőn ő is együtt sírt a menyasszonyával.

Fogadalomtétel is volt

Dániel és Fanni fogadalmat írtak egymásnak, amire egy nappal az esküvő előtt került sor – írta a Bors.

Jó érzés, hogy a felesége lett

“Még szerencse, hogy előre elkészült a szöveg, mert a helyszínen a könnyeinkkel küszködve biztos nem tudtunk volna ilyet rögtönözni. Nagyon jólesik kimondani, hogy Fanni a feleségem. Lehet, hogy ez voltaképpen csak egy nyelvi dolog, mégis másként hangzik, hogy bemutatom a barátnőmet, vagy az, hogy bemutatom a feleségemet” – mondta Dani a Story Magazinnak.

Emlékezetesre sikerült a lánykérés

Dani alsógatyában állt az ebédlőben, kislányukkal Lénával a kezében, majd feltette a nagy kérdést: ,,Fogtam egy A4-es lapot, és ráírtam: ‘Anya, leszel apa felesége’?, a papírt pedig a gyerek kezébe adtam. Fanni rápillantott és azt mondta: ,,Jól van, nagyon helyesek vagytok, menjetek a dolgotokra, én most nem érek rá, fáradt vagyok és sok a dolgom” – mondta Dani.

Két kislányuk van

A színésznek és kedvesének két közös gyermeke van, Léna és Bella.

Kétszer halasztottak

A pár először Bella születése, majd a koronavírus-járvány miatt volt kénytelen halasztani az esküvőjét. Az esküvőn összesen 76-an voltak jelen. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: JR sztorik – Forrás: TV2