Kidöntött egy lámpát, nekiment egy fának, kidöntött egy parkolásgátló kőtüskét az a 17 éves autós, aki a Károly körúton szenvedett halálos balesetet vasárnap hajnalban. Utasa, a 14 éves fiú súlyosan megsérült.

Halálos baleset

Kekvillogo.hu is beszámolt róla és mi is írtunk róla itt a LikeNews-on, hogy vasárnap hajnalban egy autó csapódott a Károly körúton egy oszlopnak. Az autó 17 éves vezetője a helyszínen meghalt, utasát, a 14 éves fiút a járókelők emelték ki a roncsokból.

20 éves autóval száguldoztak

Az összeroncsolódott, kopott gumijú, több mint húszéves Mitsubishi Lancer kormányánál ülő kamaszt a katasztrófavédők még ki tudták emelni a vezetőülésből, de így sem sikerült megmenteni az életét.

Térfigyelő kamerák rögzítették az autó útját

A térfigyelő kamera rögzítette a kocsi útját, ami pusztító volt. A sofőr először áthajtott a piroson, majd az autó végigtarolt szinte mindent, ami az útjába került.

Mindent kidöntött, ami az útjába került

Egy lámpát kidöntött, utána egy fának ment, majd kitört egy mázsás parkolásgátló kőtüskét, amit száz méterrel odébb, egy nyilvános vécé előtt találtak meg.

Fennakadt egy oszlopon

Ezután akadt fent az oszlopon a kocsi, és valószínűleg csak a hajnali időpontnak köszönhető, hogy egyetlen járókelő sem vesztette életét – írja a Blikk.

Több szabálysértése volt

Bár a fiúnak nem túl régóta volt jogosítványa, de ilyen rövid idő alatt is több szabálysértési ügye volt, információink szerint a roncsban találtak befizetésre váró csekket is.<

EZ IS ÉRDEKELHET! Kiderült, mi állhatott a pécsi késelés hátterében – Megszólaltak a szomszédok

Csak délután azonosították az utast

A fiú utasa egy 14 éves gyerek, őt bevitték a kórházba, ahol sikerült stabilizálni az állapotát. Szüleit délután értesítették, addigra sikerült azonosítani, mert nem voltak nála iratok.

A szakértő szerint nagyon gyorsan hajthatott

„A pusztítás arra utal, jóval a megengedett sebesség fölött érkezett a kanyarba autójával a vezető, és egy pillanat alatt kicsúszhatott a kezéből az irányítás a hajnali párás úttesten. Az ilyen esetek kisebb sebességnél is előfordulhatnak, ám rutinnal még többnyire korrigálhatóak” – mondta a Blikknek Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő.<

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: MTI